Ma reggel 367 forint volt az euró. Orbán és Matolcsy sikeresen elérték, hogy a forintárfolyam ismét megközelítette a történelmi mélypontot – amit egyébként szintén nekik köszönhetünk.
“Jó, de legalább tudnak kormányozni!” Sok még ma is a Fidesz bűvkörében élő választópolgár így mentegetőzik, ha megkérdezik tőlük, hogy mit szólnak hozzá, hogy Orbán és bandája szétlopja az országot. Hát pedig nem tudnak!
A forint lassan mélyebben van, mint Kósa Lajos szellemi színvonala.
Hétfő reggel a 367 forintért lehetett 1 eurót venni, ami 8 havi mélypontnak felel meg – számolt be a 24.hu. Nincs messze a történelmi mélypontot jelentő 369,8 forintos árfolyamtól. Ezt egyébként tavaly sikerült összehozni a kormánynak.
A másik tényező, hogy a jegybanki alapkamat 1,8 százalék, ami bő 4,5 százalékos negatív reálkamatot jelent. Matolcsyék holnap dönthetnek a kamatemelésről, ami viszont a több millió eladósodott magyar életét keserítheti meg.
Orbánékat nem zavarja az ócska forint.
Sőt, nemzeti fizetőeszközünk lerohasztása kifejezetten érdeklében áll a NER-nek. Egyrészt ezzel kedveznek a magyarok rabszolgamunkájából gazdagodó multiknak. Az alacsony iskolázottságú embereket kihasználó nagyvállalatok forintban fizetik az összeszerelőüzemeikben robotoló magyarokat, és minél olcsóbb a forint, annál kevesebb eurót kell erre fordítaniuk.
Másrészt a Magyar Nemzeti Bank évek óta devizaváltás által jut extraprofithoz, aminek feltétele a gyenge forint. Igaz, hogy nemzeti bankként nem ez lenne a feladata, de ez a dúsgazdag Matolcsy családot nem érdekli.
Mást nem tehetünk jelenleg, minthogy tűrünk, és megpróbáljuk valahogy kibekkelni a választásokig hátralévő fél évet. Utána viszont rajtunk fog múlni, hogy olyan szakpolitikusokat ültessünk a magyar kormányba, akik felelős gazdaságpolitikával a magyar emberek érdekében dolgoznak majd.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.