Politika

Csúnyán rászállt az agrárminisztérium Bige Lászlóra, így állnának bosszút az ellenzék mellett kiálló üzletemberen

nyugatifeny.hu

A választások előtt bekapcsolták a kampányüzemmód gombot.

Nagy István agrárminiszter már azt számolja, mennyi pénzzel károsította meg Bige László, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa a magyar gazdákat.

 

Tegnap megírtuk, hogy a miniszter Facabook-posztban kelt ki magából, amelyben arról írt, hogy szerinte Bige felbecsülhetetlen károkat okozott a magyar gazdáknak, vállalkozóknak.



 

Nagy szerint a nagyvállalkozó a Nitrogénművek Zrt. élén mesterségesen tartotta drágán a műtrágya árát, és állítása szerint korlátozná a gazdákat a hozzáférésben.

 

A miniszter a hétfői sajtótájékoztatóján nem győzte hangsúlyozni, hogy megvédik a magyar gazdákat, kijelentette, hogy Bige nagy csapást mért a mezőgazdaságra.

 

A Bige elleni kormányzati kampány azóta indult meg látványosan, miután a nagyvállalkozó hitet tett a kormányváltás mellett. A politikus az előválasztási kampányban kifejezte, bárkit hajlandó támogatni, aki képes legyőzni a Fideszt. Márki-Zay Péter előválasztási győzelme után elmondta, bármennyivel hajlandó támogatni az ellenzéket,

hogy legyőzzék Orbán Viktor kormányát.

 



Bige László ellen két eljárás is folyamatban van jelenleg, a Nemzeti Agrárkamara pedig nemrég belebegtette azt is, hogy az állam átveheti műtrágyagyárának üzemeltetését is.

(via hvg.hu) |forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top