Politika

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint ott van az asztalon, hogy az oltatlanokat korlátozzák

hirhugo.hu

Hollik István az oltatlanok korlátozásról kérdésre elmondta, hogy  minden ott van az asztalon

 

„A negyedik hullámot, sőt, az ötödik hullámot is úgy tudjuk legyőzni, ha a két oltást követően adunk egy ismétlő oltást” – mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Spirit Fm Aktuál műsorában.

 

Európa több országában egyre komolyabb korlátozásokat vezetnek be, ezzel szemben Orbán Viktor szerint nem a zárás a megoldás – hiszen az csak a lassítja a járványt -, hanem az oltás. Hollik István megerősítette amit a miniszterelnök mondott, sőt, hozzátette, hogy a harmadik oltás a megoldás. „A negyedik hullámot, sőt az ötödik hullámot is úgy tudjuk legyőzni, ha a két oltást követően adunk egy ismétlő oltást” – hangsúlyozta.

 

Az első oltásra való ösztönzés kapcsán elmondta, hogy az oltási hetet a sikerre való tekintettel a kormány meghosszabbította erre a hétre.

Azt látták, hogy 63 ezer ember felvette az első oltást, ezt jó hírnek tartja. Nagyon reméli azt, hogy ezen a héten még többen felveszik mind az első, mind a harmadik oltást.


 

A Policy Solutions friss kutatásából az derült ki, hogy magyar jelentős része elutasítja a kötelező oltást. „Minden ott van az asztalon, ahogy a miniszterelnök mondta, és amit a járványügyi helyzet kíván, és járványügyi szakemberek javasolnak” – mondta annak kapcsán, hogy tervezik-e az oltatlanok korlátozását.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top