Politika

Ujhelyi: Mi ez, ha nem a nyugdíjasok előre megfontolt és aljas indokból elkövetett cserbenhagyása?

Dr. Ujhelyi István - Fotó: Facebook

Előre megfontolt, aljas indokból elkövetett cserbenhagyás

 

❎ „Lopásból és bosszúállásból jeles, életmentésből elégtelen – ez a Fidesz eddigi ’teljesítménye’. Egyszerűen cserbenhagyták a nemzetet” – írta a tegnapi Népszavában megjelent írásában Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke. Nagyon igaza van.

 

Mert miközben a Fidesz a megszokott gőgös felsőbbrendűségével oktat ki bárkit nemzeti érzelemből, a magyarság iránti elkötelezettségből (például az alapján, hogy hány nemzeti trikolor leng egy tüntetésen), addig szégyenérzet és felelősségvállalás nélkül hagyta, hogy immár közel harmincnégyezer magyar életet veszítsünk a járvány miatt.

 


Miközben pökhendien kioktatnak minket járványkezelésből és hazug sikerpropagandával tömik a nyilvánosságot, aközben az átoltottsági mutatóink az uniós átlag alá zuhantak és lakosságarányosan négyszer annyian halnak meg Magyarországon a covid következtében, mint az Európai Unióban.

Hogy van bőr a képükön bárkit embertelenséggel vádolni, amikor a Fidesz soraiban megbújó gerinctelenek még a halálos áldozatokat követelő járványon is milliárdokat nyerészkedtek. Micsoda végtelenül undorító és valóban embertelen magatartás ez?

 

❎ De folytatható a sor bármilyen hosszan, hiszen számtalan embertelenség írható a Fidesz elmúlt évtizedének bűzös számlájára. Hogyan lehetséges, hogy miközben ezermilliárdok mentek el a NER-elit kedvenc hobbijainak közfinanszírozására, addig az egészségügyi ellátórendszer támogatása jóval az Unió átlaga alatt maradt?

 

Igazi cserbenhagyás, hogy Magyarország az utolsók közé tartozik az Európai Unióban a szociális védelemre fordított kiadások, vagyis a családtámogatások és a nyugdíjak GDP-arányos rangsorában. A hivatalos statisztikákból pontosan látható, hogy csökkent a nyugdíjakra fordított összeg aránya: míg 2010-ben a nyugdíjakra fordított kiadások a GDP 11,2 százalékát tették ki, addig 2019-ben már csak 8,3 százalékát. Mi ez, ha nem a nyugdíjasok előre megfontolt és aljas indokból elkövetett cserbenhagyása?


 

Az uniós átlag hatvan százalékát fordítjuk jelenleg mindösszesen az idősek nyugdíjkiadásaira – ezek a tények, minden más mézes-mázas kormányzati duma csak ócska propaganda. Hogy van az, hogy az egyszülős családok szegénységi aránya az elmúlt két évben közel hét százalékkal nőtt? Ez lenne a híres családbarát kormány?!

És micsoda arcátlanság, hogy a nyugdíjminimum összege az Orbán-kormány elmúlt tíz éve alatt egyetlen forinttal sem nőtt és még most is 28.500 forint? Mészáros Lőrinc egy csésze kávét nem vesz már ennyiért.

 

❎ A Fidesz politikájában az a leginkább irritáló és bicskanyitogató, hogy tudatosan és lelkiismeret-furdalás nélkül képesek átgázolni komplett társadalmi csoportokon, miközben nemzetről és az „emberekről” papolnak szüntelen. Hogy keresztény tisztességről beszélnek, miközben egy halálos járványon nyerészkednek. Hogy az idősek kezeit csókolgatják, de valós és őszinte megbecsülést nem adnak nekik. Egy politikai döntéshozó sem lehet hibátlan: mondhat, tehet bármit, amit utána javítani szükséges. Az viszont, hogy tisztességes lesz-e vagy aljas, már a saját döntése. A Fidesz-rezsim döntése egyértelmű.


❎ A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire.

Háromszázhuszonötödik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő
2021. november 28. 🇪🇺🇭🇺

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top