Politika

Dobrev Klára: 2022 után nem lesznek orosz és kínai hitelek!

ezalenyeg.hu

A Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje felháborítónak tartja, hogy Orbán Viktor és kormánya az emberek megkérdezése nélkül vett föl több ezer milliárd a két keleti diktatúrától.

Dobrev Klára a felcsúti miniszterelnök ma reggeli, Kossuth rádiós kinyilatkoztatására reagált közösségi oldalán. Orbán azt találta mondani, hogy “a cél az, hogy Magyarország ne hitelfelvevő legyen, hanem majd érjen el oda, hogy hitelnyújtó lesz.”

 

A probléma ezzel az, hogy éppen a Fidesz adósította el Magyarországot az elmúlt években a Oroszország és Kína felé.

 

A megkérdezésünk nélkül vettek fel több mint ezer milliárd forint hitelt Kínától Budapest-Belgrád vasútra és Fudan Egyetemre. És akkor még nem is beszéltünk Paks2 orosz gigahiteléről – tette hozzá Dobrev Klára.

Az igazság tehát az, hogy az Orbán-rendszer ki sem látszik a keleti gigahitelekből, Magyarország pedig súlyosan eladósódik Orbán kormányzása alatt. Nem hónapokra, nem évekre, hanem hosszú évtizedekre, ráadásul olyan beruházások miatt, amelyek köszönőviszonyban sincsenek a magyar nemzeti érdekkel.

 



A DK-s politikus hangsúlyozta, hogy ennek az elsőszámú felelőse maga Orbán Viktor, és felháborító, hogy pont ő beszél nekünk arról a rádióban, hogy olyan Magyarországot szeretne, amely nem vesz fel hiteleket.

 

Dobrev Klára ígéretet tett, hogy a 2022-es választási győzelem után fel fogják mondani a  Budapest-Belgrád vasútvonalra, a Fudan Egyetemre és a Paks2-re vonatkozó hitelszerződéseket.

“Orbán Viktor pedig vegyen fel majd olyan hiteleket Kínától és Oroszországtól, amit személyesen ő fog kifizetni, és nem velünk, magyarokkal akarja kifizettetni”

– tette hozzá a DK-s miniszterelnök-jelölt.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top