Politika

Nem titkolhatja tovább a kormány a Budapest-Belgrád szerződéseit

ezalenyeg.hu

Szijjártó Péter helikopterminiszter a kínaiak parancsára megtiltotta ugyan az iratok kiadását, de a Transparency International és a HVG bírósági úton mégis megszerezte.

A Fidesz-kormány úgy gondolta, hogy semmi közünk hozzá, milyen szerződéseket kötöttek 750 milliárd forintunk elköltésére, aminek a forrása 85%-ban kínai hitel lenne, évtizedekre adósrabszolgaságba döntve az országot.

 


A Transparency International Magyarország és a HVG ebbe nem törődött bele, hanem pereltek az adatokért. A bíróság nekik adott igazat másodfokon is. Az adatokat 15 napon belül kell megkapniuk, vagy az ügy a Kúrián folytatódhat.

 

A hvg.hu adatigénylésének megtagadásáról a döntést a külügyminiszter hozta meg, miután a kínai kommunisták megmondták neki, mit dönthet. Azt viszont, hogy az adat kiadása tényleg veszélyes, nem elég csak bemondani, indokolni is kell. Ez viszont ebben az esetben nem történt meg. A bíróság csak egy levelet kapott, amely arról szól, Szijjártó Péter úgy döntött, az adatok nem kiadhatóak. Hogy miért, azt pedig később sem tudták megmagyarázni. A választ pedig így a bíróság “olyan mértékben általánosnak találta, hogy abból nem vezethető le, a magyar alvállalkozók neve, a teljesítésért fennálló százalékos felelősségük és ugyancsak százalékos részesedésük adatainak nyilvánossága mennyiben jár a fentiekben körülírt veszélyeztetéssel” – áll az ítélet indoklásában.

Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója szerint a magyar kormány nagyon félti a nemzeti szuverenitást, legalábbis akkor, ha a pillanatnyi érdekeit ez szolgálja. Ezúttal mégsem volt annyira büszke, hiszen törvénybe iktatták, hogy a magyar külügyminiszternek a Kínai Népköztársaságtól kell engedélyt kérnie ahhoz, hogy kiadhassa a vasútberuházás részeként kötött szerződések adatait. Ám a jogerős ítélet van arról, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium törvénysértő módon tagadta meg a kért adatok kiadását, és semmilyen módon nem igazolta, hogy Magyarországnak bármilyen érdeke sérülne attól, hogy kiderül, kik kapták az államtól az esztelenül drága beruházás alvállalkozói megbízásait.

 


Persze rögtön megértjük a 10 évre szóló titkosítás okát, ha megtudjuk, hogy a kínaiak mellett magyar részről több Mészáros cég is nyert megbízást fő-, vagy alvállalkozóként.

 

Tehát Mészáros Lőrinc markán keresztül Orbán Viktor és zsebének töméséről szól ez a történet is. Tavasszal viszont a szavazatunkkal véget vethetünk az ország kirablásának.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top