Politika

Ezek nem normálisak! A Fidesz szerint nem is érezzük a drágulásokat!

Forrás: Tállai András Facebook-oldala

Brutális néphülyítésbe kezdett a Fidesz! Miközben a brutális drágaság miatt mindenki szegényes kiskarácsonyra készül, a Parlamentben egy fideszes államtitkár azt mondta: az emberek egyáltalán nem érzik az elszállt árakat, sőt: még többet is költenek!

 

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk a forint fideszes gyengítése miatt, a boltokban és a benzinkutakon brutális drágaság tombol. Erre hívta fel a figyelmet a Parlamentben Varju László, a DK képviselője. Az ellenzéki politikus rámutatott:

A FIDESZ-KORMÁNY ALATT A LEGNAGYOBB AZ ÁLLAMADÓSSÁG, A LEGDRÁGÁBB A BENZIN, A LEGGYENGÉBB A FORINT ÉS A LEGNAGYOBB AZ INFLÁCIÓ.

 

„Az önök munkája beérett, önök elbuktak, menniük kell” – jelentette ki Varju,  hozzátéve, hogy egy tisztességes végjátékra esetleg még lesz ideje a Fidesznek. Majd feltette a kérdést: „Meddig nézi még tétlenül az Orbán-kormány a forint mélyrepülését?” Tállai András, a Pénzügyminiszter államtitkára döbbenetes választ adott:

A FIDESZES POLITIKUS KIJELENTETTE: A MAGYAROK MOST FOGYASZTANAK A LEGTÖBBET.

 

Tállai ezt követően elkezdte szajkózni a kötelező fideszes mondatokat a szokásos, 2010 előtti visszamutogatással. Végül zárásként olyan kijelentést tett, ami bebizonyította: a Fidesznek fogalma sincs a valóságról.

AZ ÁLLAMTITKÁR SZERINT A FIDESZ-KORMÁNY ANNYIRA JÓ, HOGY A MAGYAR EMBEREK EGYÁLTALÁN NEM ÉRZIK A BRUTÁLIS DRÁGASÁGOT!

 


Tállai szó szerint ezt mondta: „Nehéz a helyzet, magasabb az infláció, gyengült a forint, de az embereknek ebből semmit nem lehet érezni, és nem is éreznek.” Szerinte a Fidesz-kormány bebizonyította azt, hogy válság idején, magasabb infláció és forintgyengülés esetén is lehet „olyan gazdaságpolitikát csinálni”, hogy az emberek ebből ne érezzenek semmit, sőt, még többet tudjanak fogyasztani.

 

Ha tehát önök bemennek a boltba és azt látják, hogy a drágaság miatt egyre kevesebbet tudnak vásárolni, akkor a Fidesz szerint ez csak érzéki csalódás, valójában önök semmit sem éreznek az árak emelkedéséből.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top