Politika

Megjósolta a világhírű oxfordi történész, mikor bukik meg Orbán

Pestibulvar.hu

“Nehéz lenne elképzelni, hogy az Orbán-rezsim további tíz évig a helyén maradhatna“

– fogalmazott Timothy Garton Ash a hvg360-nak adott interjújában.

 

A világhírű oxfordi történész szerint

“Európa nem fogja örökké etetni azt, aki a kezébe harap, és szembemegy az európai alapértékekkel, miközben eurómilliárdokat tesz zsebre“.

 

Elmondása szerint nemrég beszélt Márki-Zay Péterrel, aki a kemény feltételek híve az uniós források folyósításánál, szerinte az EU-nak ilyenkor az adott ország demokratikus erőire kell hallgatnia.

Garton Ash szerint még nem látni tisztán, hogy az autoriter hatalmak valódi előretörése, vagy egy demokratikus restauráció kezdődik-e a következő években. A brit történész elmesélte, hogy 1988-ban találkozott először Orbán Viktorral, akit már akkor a térség egyik legtalpraesettebb politikusának tartott, de abban is biztos, hogy 2010 után

“nélküle nem ment volna végbe a demokratikus rendszer szisztematikus erodálódása.“

 


Nem lát hozzá mérhető figurát Közép-Európában, szerinte jelenleg Orbán a konzervatív, etno-nacionalista, xenofób Európa szimbóluma, így kezelik a tengerentúlon is.

 

Erőszaktól a 2022-es választásokon nem tart, de attól igen, hogy elcsalják a választásokat.

“Teljesen elképzelhetőnek tartom, hogy ha az ellenzék parányi különbséggel győzne, akkor a hatalom ezt átfordítaná egy szoros küzdelemnek, amiben mégis a Fidesz nyert“

– fogalmazott.

 

Hozzátette: történészként elképesztően fontosnak tartja egész Európának, hogy Közép-Európa igenis képes legyen visszatérni a liberális demokrácia útjára.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top