Politika

Bige László határozottan visszaszólt az őt támadó Fidesz-politikusnak: “Szedjen Cavintont!”

nyugatifeny.hu

Reagált a vádakra.

Szülői Hang nevű, közoktatásban tanuló gyermekek szüleit összefogó közösségi oldalon közölték Bige László levelét, amelyben reagált Nagy István agrárminiszter vádjaira. A levélre Budai Gyula fideszes politikus szólt hozzá, és azt állította, korábban találkozott Bige Lászlóval.

 

Bige úr, már elfelejtette, hogy 2012-ben azért találkozott velem, hogy ne tegyek bűntető feljelentést a Péti Nitrogén Műveknek adott 10 milliárdos állami támogatás ügyében!

Cserében azt ígérte, hogy támogatná a Fideszt !

Ön szerint ez mi volt ??” — írta a képviselő riposztjában.

 

A politikus ezzel kapcsolatban további részleteket nem osztott meg. Az azonban tény, hogy Budai Gyula 2011-ben feljelentést tett a Nitorgénműveknek 2008-ban nyújtott állami hitelgarancia és kezességvállalás miatt. Abban az esetben a feljelentés célpontja azonban nem Bige, hanem Gráf József volt agrárminiszter, Veres János ex-pénzügyminiszter és Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök volt.

 

Az Európai Unió később elmarasztalta a magyar kormányt a hitelfelvétel miatt. 2011 szeptemberében Budai a legnagyobb sikerének tartotta, hogy a Nitrogénművek teljes egészében törlesztette a cégnek nyújtott 23 milliárd forintot az államnak.

 

A Magyar Hang megkereste a témában Bige Lászlót, aki reagált a leírtakra.

Szedjen Cavintont, vagy valami agyfényesítőt, mert rossz a memóriája, ami az idő múltával persze, érthető!

— üzente a fideszes politikusnak a nagyvállalkozó.


 

A Nitrogénművek Zrt. vezetője azt mondta, mindössze egyszer találkozott Budai Gyulával, amikor egy parlamenti vizsgálóbizottsági ülésre ment. Bigét akkor egy állítólagos 10 milliárdos támogatás ügyében hallgatták ki.

 

Állításával szemben én banki hitelgaranciát kaptam, amelynek birtokában banki hitelt vettem fel, amelyet még a futamidő vége előtt – már nem emlékszem pontosan – két vagy három évvel vissza is fizettem. Tehát amikor a bizottsági meghallgatás zajlott, már régen visszafizettem a banki hitelt” — mondta a cégvezető.

 

Mivel a politikus dolga a korrupció feltárása volt, ha ilyet észlelt volna, feljelenthette volna a vállalkozót.

Miután nem tett feljelentést, ez azt bizonyítja, hogy nem történt semmiféle törvénytelenség

— jelentette ki a nagyvállalkozó.

(Magyar Hang nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top