Politika

A Fidesz már ott tart, hogy Nyugaton táborokban nevelik transzvesztitává a gyerekeket

Pestibulvar.hu

“Megálljt kell parancsolni a nemátalakító műtétek őrületének még mielőtt Magyarországon is olyan statisztikák lesznek, mint Nyugaton“

– ezt Halász János mondta egy az MTI-hez eljuttatott csütörtöki videónyilatkozatában.

 

A Fidesz-frakció szóvivője hangsúlyozta, hogy a kormánypárt fontosnak tartja, hogy megvédje a gyermekeket a nemátalakító műtétek népszerűsítésétől. Halász szerint ezért fontos, hogy nemmel válaszoljunk a népszavazási kérdésre, mely arra kérdez rá, hogy támogatjuk-e, hogy nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek kiskorúak számára.

 

Egy érdekes konteóval is előállt a szóvivő: eszerint Skóciában már 11-18 év közötti gyerekek számára is zajlik a “transzvesztitává” válás népszerűsítése táborokban (Halász vélhetően a transzneműségre gondolhatott, csak nincs tisztában a két fogalom közti különbséggel). Ráadásul – fűzte hozzá – az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában, Németországban, Dániában, Svédországban, Ausztráliában, Japánban és Mexikóban már “elindította világméretű kezdeményezését az LMBTQ-lobbi”. Hogy milyen kezdeményezését, vagy hogy honnan szedte ezeket az információkat egyáltalán, nem pontosította.

“Itt gyermekeknek tartanak felolvasást iskolákban, könyvtárakban és könyvesboltokban nőnek öltözött férfiak a drag queen-történetekről, ezzel is népszerűsítve a nemváltást“

– riogatott a politikus.

 



Drámaian azt is megjegyezte, hogy az érzékenyítés sajnos kezdi elérni a célját. Erre példa, hogy Svédországban “1500 százalékkal nőtt meg azoknak a 13-17 éves kislányoknak a száma, akik fiúnak érzik magukat, naponta legalább egy kiskorú változtatja meg a nemi identitását Nagy-Britanniában” – magyarázta.

 

Halász szerint további problémát jelent, hogy ezek a jelenségek már nemcsak Nyugat-Európára jellemzőek, de itthon a magyar baloldal is elkezdett asszisztálni ehhez, ugyanis a Momentum Mozgalom LMBTQ+ szakpolitikai javaslatai között az olvasható, hogy eltörölnék a nemváltoztatást korlátozó jogszabályt (ilyen természetesen nem szerepel a Momentum programjában).

(24.hu nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top