Politika

FRISS: Orbán Varsóból, a szélsőjobbos haverjai gyűrűjéből üzent hadat Brüsszelnek (+videó)

nyugatifeny.hu

12 szélsőjobbos pártvezetővel “új szövetséget” hoznak létre.

„Brüsszel ma a bevándorlást támogatja, a családokat és a gyermekeket pedig nem védi meg, pedig éppen fordítva kellene, hogy legyen” – mondta Orbán Viktor a Facebookon közzétett videóban, miután megérkezett Varsóba.

 

A miniszterelnök azt is mondta, hogy 12 európai pártvezető találkozik, akik hangot akarnak adni annak a sok tízmillió embernek, akik ma európai polgárok, de úgy érzik, hogy nem képviselik őket.

„Nem akarunk bevándorlást, de azt akarjuk, hogy első legyen a család és a gyermek.

Meg akarjuk változtatni a brüsszeli politikát,

hosszú hónapok óta készülődünk már arra, hogy létrehozzunk egy erős és befolyásos pártszövetséget” – fogalmazott Orbán. Hozzátette: Remélem, ma és holnap ebbe az irányba fontos lépést teszünk majd.

 

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnök azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy a program kezdetén Orbán négyszemközti megbeszélést folytatott Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel, majd az európai pártvezetők munkavacsorája vette kezdetét.



 

Egyébként a találkozón Orbán kedvence, Novák Katalin családügyi miniszter is ott van. Az utazás előtt maga Novák posztolt egy képet a reptérről.

 

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top