Politika

„Orbán szorulni fog, nem pezsgőzni!” Kemény ellenzéki üzenet jött Brüsszelből

Pestibulvar.hu

Nem pezsgőzni fog Orbán Viktor hamarosan, hanem szorulni. Ezt üzente az MSZP EP-képviselője Brüsszelből Orbán Viktornak.

 

Kudarcot vallott a Fidesz miniszterelnökének brüsszeli zsarolása, nem sikerült megállítania a magyar kormánnyal szemben is elindított jogállamisági mechanizmust. Erre figyelmeztet kemény hangú Facebook-bejegyzésében Ujhelyi István. Az MSZP EP-képviselője emlékeztet: napra pontosan

EGY ÉVVEL EZELŐTT ORBÁN MÉG BEHŰTENI VALÓ PEZSGŐRŐL ÉS „BRÜSSZEL FELETT” ARATOTT GYŐZELEMRŐL BESZÉLT,

mondván: sikerült megállítania a magyar kormánnyal szemben is elindítani javasolt jogállamisági mechanizmust. Ám az ellenzéki politikus szerint „a hazug embert mindig utolérik, a sánta kutya ráadásul köröket ver Orbánra.” Bármennyire is erőlködött a kormánymédia és az udvari elemzők hada, már azzal önmagát cáfolta a magyar kormány, hogy az általa „megállított” jogállamisági mechanizmust megtámadta az Európai Unió Bíróságán. Ujhelyi szerint az uniós testület mai, főtanácsnoki véleménye

ÚJABB POFON A HAZUGSÁGSPIRÁLBA KEVEREDETT FIDESZES KORMÁNYZATNAK.

 

Ma ugyanis egyértelművé vált, hogy a bíróság szinte bizonyosan el fogja utasítani a jogállamisági mechanizmus megsemmisítésére vonatkozó magyar-lengyel, vagyis Orbán-Morawiecki bedványt. Ha pedig így lesz, akkor

A FIDESZ MINISZTERELNÖKE IS SZORULNI FOG, NEM PEDIG PEZSGŐZNI.

 



Az MSZP EP-képviselője emlékeztet: a jogállamisági mechanizmust azért dolgozták ki, hogy a magyar embereknek járó uniós források ne váljanak többé a fideszes maffia martalékává, és hogy „megvédjék azokat a közpénzen luxus-életet élő Mészárosoktól, Tiborczoktól és a többi, harácsoló családi baráttól.” A jogállamisági mechanizmus a garancia arra, hogy tíz év dúlás után végre európai szinten is érdemi gátat szabjanak a demokratikus értékek és elvek szisztematikus lerombolásának. Ujhelyi végül azzal zárja sorait:

„VIKTOR, AZT A PEZSGŐT JOBB LESZ, HA OTT HAGYJA A HŰTŐBEN! MAJD LEVONJUK AZ EDDIGI SZÁMLÁJÁBÓL.”

 

Az ellenzéki EP-képviselő teljes levelét cikkünk végén olvashatják el.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top