Politika

Családi pofon – Saját lánya buktatta le Orbán egyik korábbi hazugságát!

Fotó: MTI

Az egyre több magyar családot szétszakító kivándorlási probléma idén utolérte a magyar miniszterelnököt is, mikor saját lánya a családjával együtt kiköltözött Spanyolországba.

 

Bár 2012-ben Orbán Viktor még azt hangoztatta, hogyha a következő választáson kapnak még négy évre lehetőséget, „akkor itt hat év múlva olyan ország lesz, ahova mindenki haza akar jönni.”

EHHEZ KÉPEST ORBÁN VIKTORNAK ÉS MAFFIACSAPATÁNAK MINDÖSSZE ANNYIT SIKERÜLT ELÉRNIE A MEGKAPOTT FELHATALMAZÁSSAL, HOGY MÉG A SAJÁT LÁNYA ÉS VEJE IS SPANYOLORSZÁGBA KÖLTÖZÖTT

– írja közösségi oldalára kitett nyílt levelében Ujhelyi István.

 

Az EP-képviselő hozzáteszi, hogy a Kormányinfón legutóbb elhangzottak szerint állítólag csak azért távozott az országból a miniszterelnök lánya, veje és unokái, mert „a választások előtti fél évben a család egy része úgy gondolhatta, hogy könnyebb, ha nincsenek Magyarországon.”

Ujhelyi ígérete azonban rávilágít, hogy a választások után sem lesz nekik könnyebb, mert minden egyes ellopott, elcsalt közpénz-forintért el fognak számoltatni majd mindenkit, így Orbán rokonságát is.

NINCS KIVÉTEL, NINCS MENEKÜLÉS!

 

A kivándorlás pedig hatalmas problémát jelent az országra nézve, ezt korábban a Fidesz is érzékelte már és tett egy erőtlen kísérletet annak megállítására, mely végül teljes kudarccal végződött.

 

Néhány éve százmilliót költöttek el a „Gyere haza, fiatal!” nevű állami programra, amit idővel lefújták, mert mindössze száz fiatalt sikerült csak ennyi pénzből hazacsábítani.

 


Ujhelyi szerint az egyre kevésbé beszámítható Kövér László is arról beszélt legutóbb egy vidéki fórumán, hogy az elmúlt harminc évben 25 millió munkavállaló távozott Kelet-Közép Európából nyugatra, ez pedig legalább ezermilliárd eurójába kerül az érintett országoknak.

A FOLYAMAT PEDIG EGYRE GYORSUL, A FIDESZ POLITIKÁJA ELÜLDÖZI A MAGYAR FIATALOKAT.

 

A Závercz Research idei kutatása szerint minden ötödik fiatal azt tervezi, hogy külföldre költözik.

 

Ami pedig a Fidesz hozzáállását és végtelen álszentségét illeti a nemzeti máz mögött: miközben kipcsak kapcsolatokat gyúrnak, hajbókolnak a keleti végeken és fröcsögnek a nyugati demokráciákra, addig a gyermekeiket rendre nyugati, felvilágosult és jómódú demokráciákban taníttatják – írja nyílt levelében az MSZP EP-képviselője, majd hozzáteszi, hogy érdekes módon nem hallani egyetlen Fidesz-vezetőről sem, aki mondjuk Kazahsztánba, a kipcsak törzsi vezetőinket adó Türkmenisztánba vagy mondjuk Moszkvába küldené a gyermekeit jövőjük megalapozásaként.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top