A Demokratikus Koalíció (DK) azt ígéri, hogy ha jövőre az ellenzék alakíthat kormányt, akkor a nyugdíjszámításnál visszaállítják az infláció mellett a bérnövekedést is figyelembe vevő svájci indexálást.
Dobrev Klára, a DK EP-képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján arról beszélt, a Központi Statisztikai Hivatal beszámolója szerint a novemberi infláció elérte a 7,4 százalékot. Felhívta a figyelmet: októberhez képest is majdnem egy százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.
Az alapvető élelmiszerek esetében különösen brutális volt a drágulás – közölte az EP alelnöke:
az étolaj harminc, a margarin és a liszt pedig húsz százalékkal kerül többe, mint tavaly novemberben.
Dobrev Klára szerint egyértelmű, hogy az infláció már nemcsak a magyar családok karácsonyát fogja veszélyeztetni, de a jövőre bejelentett ötszázalékos nyugdíjemelést is “magával fogja sodorni”.
A DK EP-képviselője arra figyelmeztet, hogy “a nyugdíjak értéke romlani fog, 2022-ben a nyugdíjasok számára még nehezebb feladat lesz úgy megvásárolni az alapvető élelmiszereket, hogy eközben maradjon pénzük a gyógyszerekre és a számlákra.”
Dobrev Klára szerint az Orbán Viktor által ígért ötszázalékos nyugdíjemelés “egy blöff”, figyelembe véve, hogy több mint 1,2 millióan kapnak 130 ezer forint alatti nyugdíjat. Hozzátette, a kormány számára a nyugdíjemelés is egyszerű politikai szlogen, és “valójában nem érdekli őket a nyugdíjasok helyzete”.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.