Politika

A Legfőbb Ügyészség közölte, Völner 83 millió forint kenőpénzt vett át részletekben

Fotó: Béli Balázs/Alfahír

Részleteket közölt a Polt Péter vezette Legfőbb Ügyészség az Országgyűlés Mentelmi bizottságával arról, hogy pontosan miért kezdeményezi a vesztegetés elfogadásával gyanúsított Völner Pál immár lemondott államtitkár mentelmi jogának felfüggesztését, írja a 24.hu. A vádhatóság azt írta, hogy a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elnöke – a letartóztatásban lévő Schadl György – 2017. augusztusát megelőzően, pontosabban meg nem határozható időponttól kezdődően korrupciós kapcsolatot alakított ki Völner Pál államtitkárral.

Az ügyészség szerint a Kar elnöke a korrupciós kapcsolat keretében jogtalan előnyként rendszeresen készpénzt, alkalmanként 2-5 millió forintot,

összesen 83 millió forintot adott az államtitkárnak annak érdekében,

hogy Völner Pál a végrehajtásról szóló törvényben meghatározott törvényes jogait a Kar elnöke érdekeinek megfelelően gyakorolja, így

  • államtitkárként és miniszterhelyettesként, ebből fakadó hivatali pozícióját és tekintélyét az Igazságügyi Minisztériumban dolgozó hivatalos személyeknél felhasználva elérje, hogy azokat a személyeket nevezzék ki végrehajtónak, akiket informálisan a Kar elnöke támogatott,
  • támogassa a Kar elnökét abban, hogy a Karral kapcsolatos működési-, gazdasági-, szervezeti elképzelései érvényre jussanak,
  • hivatali kapcsolatai felhasználásával támogassa a Kar elnökét abban, hogy az Igazságügyi Minisztérium hatáskörébe nem tartozó támogatásokat nyerjen el a Kar elnöke által megjelölt személy vagy cég, illetve
  • Völner Pál hivatali ismeretségeit, hivatali pozícióját és abból fakadó befolyását felhasználva, hivatalos személyeknél eljárva közreműködjön olyan ügyek intézésében, amelyek nem tartoztak hivatali hatáskörébe.

 

A Legfőbb Ügyészség szerint

a Kar elnöke a rendszeres jogtalan előnyt nem kizárólag konkrét ügyekben nyújtott segítségéért, hanem folyamatos rendelkezésre állása érdekében, lényegében fizetésként adta Völner Pálnak.

 


Völner szerintük vállalta, hogy a jogtalan előnyért cserébe a hivatali működése során, a hivatali helyzetéből adódó lehetőségeivel visszaélve, az önálló bírósági végrehajtók feletti felügyeleti-, hatósági-, igazgatási jogkörét a Kar elnöke egyedi ügyekben hozzá intézett konkrét kéréseinek megfelelően számára előnyösen fogja gyakorolni.

 

A tájékoztatás szerint Völner vállalta továbbá azt is, hogy a hivatali pozícióját arra fogja felhasználni, hogy adott esetben kiírás előtt álló, vagy folyamatban lévő pályázatokat, vagy más hatósági eljárásokat szintén a Kar elnöke kéréseinek megfelelően számára kedvezően befolyásolja.

Az ügyészségi dokumentum szerint a Kar elnöke és Völner a fentieknek megfelelően olyan kapcsolatot alakítottak ki egymással, amelynek során hivatali időben, vagy hivatali időn kívül találkozókat bonyolítottak egymással, jellemzően éttermekben, valamint többször találkoztak az utcán Völner Pál gépjárműve mellett.

 

Az említett találkozókon adta át a Kar elnöke Völner Pálnak a végrehajtói osztalékokból befolyt jogtalan előnyt, mely pénzátadásokra jellemzően konspirált módon került sor.

 

Mint írták, Schadl és Völner megállapodásának megfelelően nevezettek vezető pozíciójukat, a Végrehajtói Karra, minisztériumi működésre való érdemi befolyásukat tartósan jogtalan előnyszerzésre használták fel. Olyan hierarchikus rendszert alakítottak ki és működtettek hosszabb időn keresztül, melynek keretében Völner Pállal kizárólag a Kar elnöke állt kapcsolatban.

 

A Legfőbb Ügyészség kiemelte,

Völner Pál összesen 83 millió forint jogtalan előnyt kapott Schadl Györgytől, 2018 májusa és 2021 júliusa közt, azonban a dokumentumban közölt felsorolás csupán 67 millió forintot tesz ki.

Ahogyan megírtuk, bizottsági szinten már felfüggesztették Völner Pál volt igazságügyi miniszterhelyettes mentelmi jogát, miután az Országgyűlés Mentelmi Bizottsága megszavazta a jogfosztást.


 

Az ellenzéki pártok szerint Völneren túl Varga Judit igazságügyi minisztert is súlyos felelősség terheli, ezért le kell mondania.




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top