Politika

Elképesztő, hogy ilyen körülmények között még élnek emberek Magyarországon

Földi István - Alfahir.hu

Magyarország jobban teljesít? A kép láttán nekem valahogy nem ez jut eszembe – írta közösségi oldalán Földi István, és azzal aligha lehet vitatkozni, hogy ilyen képeket inkább közel-keleti menekülttáborokban szokás látni, nem pedig egy uniós tagországban.

 

 

Márpedig a közös ellenzéki képviselőjelölt ezeket a képeket a napokban készítette, amikor Szatmár-vidék szerte élelmiszercsomagokat osztott segítőivel. Ennek a körútnak során mentek el Ópályiba is, ahol drámai helyzettel találták szembe magukat.

Ópályiban nem az emberhez méltó körülményekkel találkoztunk. A település egy részén összetákolt, romos kunyhókba kényszerültek az ott élők, a legnagyobb tél közepette is

– írta Földi, szégyennek nevezve, hogy míg a kormányzat tagjai repülőznek, jachtoznak, lopnak és szórják a pénzt, közben azok az emberek, akikért dolgozniuk kellene, nyomorban élnek.

 


Földi István

Földi István

Kérek mindenkit, aki teheti, segítse a környezetében élő nehéz sorsú honfitársainkat, jövőre pedig válasszunk meg egy új vezetést hazánk élére, amely valóban segíteni fog az embereken! – írta.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top