Politika

Az Európai Bizottság alelnöke világossá tette: Komoly büntetés vár Orbánékra, ha nem változtatnak

nyugatifeny.hu

Fogy a türelmük.

Interjút adott a Telexnek Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke, aki egyúttal az EB átláthatóságért és értékekért felelős biztosa is. A politikus a magyar kormány ellen bevetendő jogállamisági mechanizmusról beszélt az interjú során.

 

Jourová arról beszélt, az Európai Bizottságnak nincs kétsége azzal kapcsolatban, hogy a költségvetési feltételrendszerről szóló rendelet megfelel a szabályoknak. Elmondta, az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka a magyar és lengyel kereset elutasítását javasolja, és ez összhangban van az Európai Parlament és a Tanács többségi álláspontjával is.

 

Az EB alelnöke azt mondta, korábban már küldtek egy levelet a magyar kormánynak, amelyben megosztották aggodalmaikat. Hozzátette, a végső döntésük előtt figyelembe veszik a levelükre kapott adott válaszokat is, amelyek után világossá válik számukra, megfelelő lépéseket tett-e a magyar kormány a problémás pontok kezelésére.



 

A politikus azt mondta, minden közhatalom a törvényes keretek között jár el, és ebben benne foglaltatik a demokrácia és az alapvető jogok érvényesülése is, valamint az önkény tilalma is.

Ha megsértik ezeket az elveket, az komoly kockázatot jelenthet az uniós források megfelelő kezelésére.

Így nagyon világos, mit kell tennie a magyar kormánynak, és a többi tagállam kormányának is” — jelentette ki.

 

A melegellenessé tett pedofiltörvénnyel kapcsolatban Jourová azt mondta, elfogadhatatlannak tartják a diszkriminációt az Európai Unióban, és emiatt a Bizottság nyáron két kötelezettségszegési eljárást is indított a magyar kabinet ellen. Hozzátette, a diszkriminációval szembeni fellépést is figyelembe veszik az uniós pénzek elosztásakor.

 

A politikus arról is beszélt, átfogó rendeletet terjesztett be a Bizottság a reklámtevékenységek átláthatóságával kapcsolatban. Ezt azzal indokolta, hogy szerinte súlyos hiányosságok vannak a tagállamok jogrendjében, és a reklámtevékenységek ellenőrzése elsősorban a hagyományos médiumokra terjed ki, az online-ra viszont nem.

 

{A}z embereknek nem mindig könnyű felismerni, hogy politikai hirdetést látnak, főként, ha az ilyen reklám online jelenik meg” — mondta, majd kifejezte, céljuk, hogy a reklámok átláthatóak legyenek, és kiderüljön az is, pontosan kik állnak a tartalmak terjesztése mögött. A jelenlegi rendszer szerinte a véleménynyilvánítás szabadságát és a szabadságjogok gyakorlását korlátozza.

 



Az EB alelnöke kifejezte, a médiaszabadság minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kap az Unió részéről. Ezzel kapcsolatban elmondta, Magyarországon jelentősen romlott a sajtószabadság helyzete. A Klubrádió ügye miatt kötelezettségszegési eljárást indítottak, mert a magyar Médiatanács “aránytalan és átláthatatlan” módon utasította el a rádió frekvenciahasználati kérelmét.

Ha a kormány nem harmonizálja a magyar szabályozást az unióssal, az EB az Európai Unió Bíróságához fordulhat.

 

A tisztségviselő a közmédia helyzetével kapcsolatban is sarkos véleményt formált.

 

{A} politikai beavatkozás kockázatának minimalizálása érdekében mélyebben foglalkozhatnánk a közszolgálati média irányításával.

A közszolgálati médiának hozzá kell járulnia a közszolgálati feladat teljesítéséhez, a társadalom egészét kell szolgálnia, nem pedig pártérdekeket. Ezért kapnak állami finanszírozást”

— tette világossá Jourová.

(Telex nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top