Politika

Hatalmasat koppant a fővárosi főügyész, mert a bíróság átlátott gyenge próbálkozásán az Ördög ügyvédje ügyében

Ellenszel.hu

A fővárosi főügyész, Ibolya Tibor ismét nagyot koppant: a bíróság átlátott gyenge próbálkozásán az Ördög ügyvédje ügyben és nekem adott igazat – számolt be a Facebookon Czeglédy Csaba, a DK politikusa.

Czeglédy Csaba bejegyzése:

“Mint tudjátok, politikai okból engem gyanúsítanak azzal, hogy én robbantottam ki a Borkai-ügyet. Nem mintha ez a feltételezés az ellenzéki közegben nekem bármit is ártana.

Az Ördög ügyvédje ellen az ügyészség nyomására úgy nyomozott a Nemzeti Nyomozó Iroda, mintha egy terroristát kerestek volna. Mégsem találtak semmilyen érdemi bizonyítékot. Még úgy sem, hogy a Fővárosi Főügyészség még a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatot is rám küldte.

Miután Ibolya Tibor egyetlen fővárosi ügyészre sem tudta rábízni az ügyet, maga fordult a bírósághoz, hogy az tárgyalás és így bizonyítási eljárás nélkül hozzon ellenem büntetővégzést.

 

Indítványoztam a bíróságnál, hogy tartson tárgyalást, ugyanis nem én vagyok az Ördög ügyvédje, azaz nem én töltöttem fel a Borkai és társai orgiájáról készült képeket és a videókat az internetre, és azért is, mivel ez az ügy egyáltalán nem egyszerű megítélésű.

 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság velem értett egyet: nem fog büntetővégzéssel döntést hozni, mivel az ügy nem bírálható el így.


 

Ibolya Tibor fővárosi főügyésznek tehát – ha nem lesz gyáva hozzá – velem kell majd szembenéznie a tárgyalóteremben ebben a gyalázatos koncepciós eljárásban.

 

Bukni fog, ahogyan gazdái is.”

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top