Politika

Megszavazták Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését

MTI/Szigetváry Zsolt

Bizottsági szinten már felfüggesztették Völner Pál volt igazságügyi miniszterhelyettes mentelmi jogát, miután az Index szerint az Országgyűlés Mentelmi Bizottsága megszavazta a jogfosztást.

 

Ez még csak félsiker az igazságszolgáltatás elé vetett gát felszámolásában, a végső döntést ugyanis az Országgyűlés fogja meghozni hamarosan – ugyanakkor borítékolható, hogy a képviselők egyhangúan a felfüggesztés mellett fognak állni.

 

Völner Pál az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára volt egészen addig, míg Polt Péter legfőbb ügyész hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványt tett az Országgyűlés elnökénél a képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére.

 

A fideszes Völner 2019 augusztusától a Magyar Bírósági Végrehajtói Karral kapcsolatos feladatokat ellátó miniszteri biztosként is tevékenykedett, azonban a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozásban megalapozott gyanú merült fel arra, hogy a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott.

 


A gyanú szerint a jogtalan előny ellentételezéseként – felügyeleti, hatósági, igazgatási jogkörével visszaélve – vállalta, hogy konkrét ügyeket intéz, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke kérésének megfelelően. Völner Pál cselekménye vezető beosztású hivatalos személy által az előnyért a hivatali helyzetével egyéb módon visszaélve, bűnszövetségben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette megalapozott gyanúját kelti – közölte az ügyészség.

 

A büntetőeljárás dr. Völner Pál országgyűlési képviselővel szembeni lefolytatására a mentelmi jogának felfüggesztése esetén nyílik lehetőség.

 

Az ellenzéki pártok szerint Völneren túl Varga Judit igazságügyi minisztert is súlyos felelősség terheli, ezért le kell mondania.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top