Orbán Viktor rendszerét semmilyen ideológia nem vezérli – állítja az egykori oktatási miniszter. Magyar Bálint azt is elmondta, hogyan látja Orbán és Isten viszonyát.
Orbán Viktor rendszerét nem ideológiák vezérlik, a Fidesz inkább csak alkamazza, felhasználja a különböző ideológiákat. Ezt Magyar Bálint, az egykori SZDSZ alapító tagja és volt oktatási miniszter jelentette ki a Partizán adásának legutóbbi vendégeként. A politikus szerint Orbánnak nincsenek elvei, helyette inkább állandóan szondáztatja a közvéleményt és eszerint cselekszik.
„ORBÁN MIT CSINÁL? FELENGED EGY LUFIT, VALAMILYEN HÜLYÉJE MOND VALAMI HÜLYESÉGET, AZTÁN HA VALAMI NAGYON NEM TETSZIK, AKKOR VISSZAVONJA
– mutatott rá Magyar Bálint. Szerinte nem lehet valami ideológiavezérelt, ami keresztényüldöző muszlim autokratákkal veszi körbe magát, és azoknál keres védelmet, miközben a másiknak a keresztények védelméről beszélt. Az exminiszter szerint Orbántól azt sem lehet komolyan venni, hogy hívő. Úgy véli,
ORBÁN „ISTENHEZ AKKOR KERÜLT A LEGKÖZELEBB, AMIKOR A LABDÁT BERÚGTA A TEMPLOMKERTBE, ÉS ÉRTE KELLETT MÁSZNI”
– fogalmazott elég sarkosan a politikus. A videó vágott változatát cikkünk végén nézhetik meg.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.