Politika

Már Kövér László köreiben is nyomoz a rendőrség! A vád: sikkasztás!

Forrás: azoreg.hu

A korrupcióval gyanúsított Simonka György, Boldog István és Völner Pál után most már Kövér László környezetében nyomoz a rendőrség! A házelnök kabinetfőnökét érintő ügyben sikkasztás miatt indult eljárás.

 

Úgy látszik, most már minden napra jut egy fideszes bűncselekmény. A 24.hu értesülése szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozást rendelt el sikkasztás miatt abban az ügyben, amelynek fontos szereplője Veress László, aki Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének a kabinetfőnöke. Bár a szereplők ismertek az ügyben, a rendőrség tájékoztatása szerint egyelőre ismeretlen tettessel szemben zajlik az eljárás. Ahogy az már korábban kiderült,

KÖVÉR KABINETFŐNÖKE, VERESS LÁSZLÓ CSALÁDJA HASZNÁL EGY II. KERÜLETI INGATLANT, AMIT EGY ELVBEN HATÁRON TÚLI MAGYAROKAT TÁMOGATÓ ALAPÍTVÁNY VÁSÁROLT MEG.

 

Az alapítvány egy Kövér Lászlóval baráti viszonyt ápoló tajvani milliárdos közbenjárásával jutott hozzá több mint 300 millió forinthoz, mégsem került fel a külföldről támogatott szervezetek listájára. A pénzből a villalakáson túl

EGY AUDI A6-OST IS VETTEK, AMIT A KURATÓRIUM ELNÖKE HASZNÁL, A SÓGORNŐJE PEDIG 1,8 MILLIÓ FORINT ADOMÁNYT KAPOTT, BÁR NEM IS HATÁRON TÚLI.

 

A Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítvány nevére 240 millió forintért vásárolt villa a II. kerületi Lorántffy Zsuzsanna úton található, ötszobás, 164 négyzetméteres.

A 24.hu kiderítette, hogy a villában Veress László családja lakik, aki Kövér László kabinetfőnöke. Hivatalosan Veressnek semmi köze a villához, ám

AMIKOR A LAP MUNKATÁRSA BECSENGETETT A LAKÁSBA, KÖVÉR KABINETFŐNÖKÉNEK ANYÓSA NYITOTT AJTÓT.

 


A pénzből az alapítvány vett még egy visegrádi erdőszéli telket 12,5 millió forintért, adtak 35 millió forintot az Erdélyben bejegyzett Ábel Egyesületnek, akinek az elnöke az a Stefán Károly Róbert, aki megalapította a Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítványt. Ezen felül az alapítvány valódi támogatásra mindössze 2,4 millió forintot költött, ebből négy magánszemélyt segítettek fejenként 600 ezer forinttal.

 

Vajójában tehát az történt, hogy

A KÖVÉRREL JÓ KAPCSOLATOT ÁPOLÓ FRANK LIU ÜZLETI KÖRE FINANSZÍROZTA AZT A LUXUSLAKÁST, AMIT A HÁZELNÖK BEOSZTOTTJA, VERESS LÁSZLÓ ÉS CSALÁDJA HASZNÁL

– miközben a Veress munkatársa által elnökölt alapítvány elvileg külhoni magyar fiatalokat segít. Az ügyben a Transparency International Magyarország és Tényi István is feljelentést tett, a rendőrség most ezek alapján rendelte el a nyomozást. A 24.hu az ügy miatt kereste Kövér Lászlót is, ám a házelnök a botrány kirobbanása óta hallgat.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top