Politika

Orbánék már Göncz Árpád irodai fiókjait és szemétkosarát is minden este kiforgatták

nyugatifeny.hu

Már az első Orbán-kormány idején is tombolt a paranoia.

Vásárhelyi Mária szociológus a közösségi oldalán egy érdekes adalékkal szolgált Áder János hétfőn kirobbant megfigyelési botránya kapcsán — vette észre a Nyugati Fény.

 

Vásárhelyi posztját változtatás nélkül idézzük:

“Gondolom olyan nagyon azért senki nem lepődik meg, hogy Orbán a testőrein keresztül Ádert is figyeltette.

Egyrészt azért nem meglepő, mert minden zsarnokról tudjuk, hogy betegesen paranoid és senkiben nem bízik meg. Miért pont Áderben bízna, aki egyszer már szervezett ellene valami belső puccsot.

Másrészt mert Orbán mindenkit figyeltet, csodafegyvernek gondolja a mások után szaglászást.

Göncz Árpád mesélte Apunak a 90-es évek végén, amikor az első Orbán kormány idején még ő volt a köztársasági elnök, hogy a köztársasági őrezred minden este átkutatta az irodáját. Még a szemétkosarát is kiforgatták.

Egy idő után, direkt megjegyezte, hogy az íróasztalán és az asztalán pontosan mit hova tesz, a papírszemeteket hogyan dobja ki, és nem fordult elő, hogy ugyanott találta volna a dolgokat.



Ő persze a tőle megszokott joviális mosollyal mesélte mindezt, hiszen komoly gyakorlata volt már az ilyen élethelyzetek kezelésében, de azért akkoriban ez még elég vérfagyasztóan hatott. Ma már nem lepődünk meg.”

 

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top