Politika

Kövér László állítja: Sosem járt a hargitai luxusvillában, ahol a helyiek rendszeresen látni szokták

nyugatifeny.hu

Biztos egy dublőre volt.

Beszámoltunk róla, hogy pénteken Juhász Péter videója nyomán nyilvánosságra került információk alapján egy félmillió euró értékű impozáns, úszómedencés, luxusingatlant használ évente több alkalommal is erdélyi útjai során Kövér László.

 

A villa Székelyföldön, a Hargita megyei Tibód településen található, és papíron Kövér kabinetfőnökének, Veress Lászlónak a nevén van. (A leleplező videót >>ITT<< tudod megnézni, ha még nem láttad.)

 

Az Országgyűlés sajtófőnöke, Szilágyi Zoltán pénteken a hvg.hu kérdésére, mely szerint a házelnök megszállt-e bármikor abban a villában, ahol a falubeliek rendszeresen látták megfordulni, azt közölte:

„Kövér László egyszer sem vette igénybe – sem hivatalos, sem pedig magán útjain – az elnöki titkárság vezetőjének székelyföldi házát”.

 


Az Országgyűlés sajtófőnöke emellett azt állította: Kövér Lászlónak

„nincsen és soha nem is volt semmilyen kapcsolata a magán adományozók által létrehozott és kizárólag magántőkéből fenntartott Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítvánnyal és annak tevékenységével, tisztségviselőivel”.

 

Szilágyi Zoltán sajtófőnök azt is hozzátette:

„a baloldali sajtótermékek minden erre vonatkozó állítása nem más, mint az Országgyűlés elnökének személyét támadó, lejárató szándékú, gátlástalan kampánymegnyilvánulás”.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top