Politika

Orbán államtitkára bemondta: Soha nem látott rekordokat döntöget a dolgozók száma Magyarországon, csúcson a foglalkoztatottság

nyugatifeny.hu

Hatalmas a jólét.

A járványhelyzetben is nőtt a foglalkoztatottak, és csökkent az álláskeresők száma Magyarországon — ezt írták az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

 

Regisztrált álláskeresőből az elmúlt harminc évben mindössze egyetlen hónapban, 2019 decemberében volt kevesebb a mostaninál — állította Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára hozzátette: 2020 utolsó hónapjához képest 52 ezerrel, a vírusválságban rögzített tavaly nyári csúcshoz viszonyítva közel 138 ezerrel csökkent a mutató.

 

Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat regiszterében decemberben 238,7 ezer álláskereső szerepelt. A járványhelyzetben mért legmagasabb adat több mint másfélszerese volt a mostaninak. A tavalyi év végére sikerült 300 ezer alá szorítani a mutatót, amely márciusra valamelyest ismét megemelkedett. Ezt követően azonban kilencedik hónapja folyamatos, összesen már 61 ezer fő feletti a csökkenés a közlemény szerint.

 

A sikerpropaganda alapján a vírusválságban bértámogatásokkal, adócsökkentésekkel, célzott vállalkozásfejlesztési programokkal ösztönzi a munkahelyek megőrzését, újak teremtését a kormány. A foglalkoztatás bővítését célzó kezdeményezésként jelenleg is elérhető a vállalkozások munkaerő-támogatása, amely szerint egy álláskereső felvétele fejében fél éven át akár 600 ezer forintot kaphatnak a munkaadók. A program a minisztérium közlése szerint már több mint 30 ezer fő elhelyezkedését támogatta mintegy 17 milliárd forinttal.

Schanda Tamás kijelentette, “a hazai foglalkoztatás rekordokat dönt,

mintegy 4,7 millióan dolgoznak Magyarországon, ez a legmagasabb érték a rendszerváltás óta. 2010-hez képest harmadára csökkent a munkanélküliségi ráta, amely így a legalacsonyabbak közé tartozik Európában. Magyarország előre megy, nem hátra: a baloldali kormányok utolsó teljes évében 600 ezer fő fölé nőtt az álláskeresők száma” — ismételte meg a kormányzati szlogent.


 

A munkaalapú gazdaság és társadalom kiépítésében elért eredmények mellett a járványhelyzet ellenére is töretlenül nőnek a keresetek. Januártól ötödével emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum, előbbi összege így közel háromszorosa lesz a 2010-es szintnek. A családi adókedvezményekkel és a fiatalok szja-mentességével még több pénz marad az embereknél” — állította a minisztériumi közleményben Schanda.

(MTI korrigálva) |forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top