Szomorú esemény kapcsán osztotta meg gondolatait Hadházy Ákos a közösségi oldalon; bejegyzésében erős kritikát fogalmazott meg azzal a két orvossal szemben, akik a hatalom érdekeit szolgálják ki.
Mára az igazolt covid halálozások száma Magyarországon közel 40 ezer fő, ezzel pedig az egyik legrosszabb járványkezelést tudhatjuk a magunkénak. A független országgyűlési képviselő kiemeli, hogy a kormány és embereik az elhunytak és családjaik iránt érzett legkisebb együttérzés és fájdalom jele nélkül csupán annyit mondanak:
“MINDENT JÓL CSINÁLTUNK, MINDENT UGYANÍGY CSINÁLUNK TOVÁBB, LESZ EZ MÉG SOKKAL TÖBB IS, DE EZ VAN, NINCS MIT TENNI”.
Hadházy Ákos bejegyzését annak kapcsán írta, hogy szerinte a kormány és a járványkezelés menetében szerepet vállaló orvosok nem tesznek meg mindent a további halálesetek elkerüléséért, szerinte sokkal szigorúbb intézkedéseket kellene bevezetni, csak azok a politikai érdekekkel ellentétesek.
Ennek a gondolatmenetnek az igazolására két cikk címét emelte ki a független országgyűlési képviselő a bejegyzésében. Az elsőn, ami január 7-én készült Merkely Béla kijelentése olvasható: “Nem szükséges itthon szigorítani a járványintézkedéseket”, majd rögtön mellette található a Kásler Miklóssal készült riport, ahol az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője január 9-én már arról beszélt, hogy “napi kétszáz halálesettel tetőzhet az ötödik hullám”.
Ha ezt a két állítást egymás mell tesszük, akkor mindenki számára érthető lehet, miért háborodott fel Hadházy:
HA A KORMÁNYBAN REKORD MAGAS HALÁLOZÁSSAL SZÁMOLNAK, AKKOR ÉRTHETETLEN, HOGY MIÉRT NEM TERVEZNEK SZIGORÚBB JÁRVÁNYINTÉZKEDÉSEKET BEVEZETNI.
“Természetesen áldozatok minden országban voltak és nem tehető mindenért a politika felelőssé, de az, ami nálunk történt, előre látható volt és számtalan boldogabb ország jó példája mutatja meg, hogy sok-sok ezer honfitársunk halála elkerülhető lett volna.
Elképesztő ennek a két embernek a cinizmusa, pedig orvosokról van szó, ha valakinek, nekik tudniuk kellene, hogy az életnél egyszerűen nincsen nagyobb kincs. Minden más veszteség visszacsinálható, a halál nem.
Ezek az emberek a karrierjük miatt kiszolgálják a választási kampányt:
A FŐNÖK SZÓT SEM AKAR VESZTEGETNI MÁR ESETLEGES ÚJABB VÉDELMI INTÉZKEDÉSEKRE, EZÉRT KÁSLER MEGVONJA A VÁLLÁT ÉS AZT MONDJA: KHM, HÁT LESZ NAPI 200 HALOTT.
Teheti, gondolom, megmérték és látják, hogy a propaganda teljes sikerrel tereli el a figyelmet erről a tragédiáról” – írja bejegyzésében az ellenzéki politikus.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.