Maffiózó szöveggel fenyegette meg az Országos Roma Önkormányzat tagjait Sztojka Attila romaügyi kormánybiztos! A fideszes politikus egy hangfelvételen ugyanúgy „családnak” nevezte a kormányt, mint ahogy a maffia tagjai szokták egymást, és kijelentette: „mindenkiről tudunk mindent.”
A fideszes politikusról már kiszivárgott egy hangfelvétel, amely szerint a Lungo Drom képviselőit győzködi pénz ígéretével és a BM-es megfigyelés lehetőségével. A mostani felvételhez szintén a Népszava jutott hozzá, és ebben még egyértelműbb, hogy Sztojkán keresztül
A FIDESZ-KORMÁNY MEGVÁSÁROLJA A ROMÁK SZAVAZATAIT, ÉS MAFFIAKÉNT FENYEGETI ŐKET!
A kormánybiztos az egész beszélgetés során arról beszélt a Lungo Drom képviselőinek, hogy ha jó partnerei lesznek a Fidesznek, akkor anyagilag is jól járhatnak. „Talán ebben a körben azt is elmondhatom, hogy a Fidesz meg fogja nyerni a választást” – mondta, de arról már nem beszélt, honnan tudja ezt ennyire biztosan. Majd a beszélgetés végén Sztojka néhány kőkemény fenyegetést is belengetett: „Azt azért nem kell ecsetelnem, hogy
MIVEL A BM-BEN VAGYOK, MINDENKIRŐL TUDUNK MINDENT. AMIT MÉG NEM IS GONDOLNÁTOK: KI, MIKOR, MENNYIT, HOGYAN, MIRE. MINDENT.
Hozhattam volna ide nektek egy térképet, és megmutathattam volna, és a ti neveitek is rajta lettek volna. Mindenkiről mindent tudunk, a legapróbb részletekig.”
Ezt követően a kormánybiztos teljesen nyíltan maffiózó stílusra váltott át:
„VAN EGY MONDÁS A BM-EN BELÜL, SŐT A KORMÁNYZATON BELÜL IS: AKI A CSALÁD TAGJA, AZT CSALÁDON BELÜL KEZELJÜK, DE KÍVÜL EZT SENKI NEM ÉREZHETI.
Az, hogy megnevelünk valakit, az azt jelenti, hogy azért tesszük, mert számítunk rá és szeretjük. Amíg a család tagja. Ha nem a család tagja, nem tudunk kezeskedni felőle.”
Ennyire nyíltan még egyetlen fideszes politikus sem leplezte le, hogy a Fidesz-kormány tényleg úgy működik, mint a maffia. Magyarországot egy bűnszövetkezet irányítja.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.