Politika

Kormányinfó: Lerövidítik a karantént, újfajta oltási igazolványok készülnek

nyugatifeny.hu

Cikkünk frissül.

A következő napokban, hetekben arra lehet számítani, hogy a megbetegedések száma jelentősen emelkedni fog — közölte Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón.

 

Gulyás azt mondta, valószínűleg minden korábbinál nagyobb mértékben nőni fog a megbetegedések száma, mégis azt remélik, hogy ez nem eredményezi a kórházban kezeltek és elhunytak számának ugyanilyen arányú emelkedését, mivel az omikron variáns kevésbé súlyos tünetekkel jár.

 

Elmondta azt is, hogy a védettségi igazolványból oltási igazolvány lesz

február 15-től.

 


Ez azt jelenti, hogy új igazolványokat nem kell kiadni, ami QR-kód alapján ellenőrizhető. Február 15-től az minősül oltottnak, aki megkapta a harmadik oltást is, illetve az, aki két oltást kapott, de a másodikat hat hónapon belül.

 

A karanténkötelezettség időszakát 7 napra rövidítik, de már 5 nap után lehet szabadulni negatív PCR-teszttel.

 

Az iskolákban a karanténkötelezettség 5 napra rövidül, de ez a kötelezettség csak az oltatlan diákokra vonatkozik.

 

A miniszter közölte: a kórházi ágyak 75 százaléka szabad, 25 százalékán ápolnak koronavírusos beteget, ez 2261 embert jelent.

596 tüneteket produkáló ember van még ezeken az osztályokon, náluk egyelőre nem egyértelmű a fertőzés. Az országban 8546 szabad ágy áll rendelkezésre, ennek számát tovább lehet növelni.


 

Gulyás elmondta, bevált a 480 forintos benzinár-plafon, februárban döntenek arról, hogy meghosszabbítják-e.

 

A szerdán bejelentett hatósági árakra vonatkozó részleteket is közölte:

 

Hat termék esetében október 15-i áron fagyasztják be ezek bolti árait. Ezek a következő termékek:

  • kristálycukor,
  • búzafinomliszt,
  • étolaj,
  • sertéscomb,
  • csirkemell, farhát
  • 2,8%-os tehéntej

 


Hozzátette, hogy a baromfihús és a tej esetében az Áfa csak 5 százalékos.

 

Azt már a kormányszóvivő Szentkirályi Alexandra jelentette be, hogy a kormány arról is döntött a kormányülésen, hogy az ötezer lakos alatti kistelepülések polgármestereinek és település-vezetőinek illetményemeléséhez külön forrást biztosítanak.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top