Politika

Már több mint 200 órát dolgoznak havonta az egészségügyi szakdolgozók, akkora a munkaerőhiány

Címkép: Pixabay
Több ezren hagyhatták el az egészségügyi pályát tavaly, pontos szám februárban várható.

Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke az Infostartnak nyilatkozott a magyar egészségügy helyzetéről. Elmondta, hogy a munkaerőhiány a legnagyobb baj, az egészségügyben dolgozók extrém mennyiséget dolgoznak emiatt.

 

“Egyre inkább fokozódik a kórházba kerülő, ellátást igénylő betegek száma és betegségük súlyossági foka, a másik pedig abból adódik, hogy az ellátásban résztvevő szakdolgozók száma csökken.

 

A maradók így sokkal több munkaórában végzik a tevékenységüket: nem 168, hanem 200-220 órában, sőt, hallani már olyan extrém esetekről is, amelyek a 300 munkaórát közelítik”

– magyarázta.

 


A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az elmúlt egy évben 17 ezren hagyták ott az egészségügyi pályát, Balogh erről nem tudott nyilatkozni, ugyanis a KSH ide sorolta a szociális területet elhagyókat is. Ők mindenesetre 2-3 ezer pályaelhagyót tippelnek, pontos adatok februárban lesznek, ekkor újítják ugyanis az éves tagsági kártyát.

 

Komoly következményei lehetnek a létszámhiánynak.

Balogh úgy látja, hogy a kevesebb egészségügyi szakdolgozó miatt nagyobb a terhelés, így megnövekedhet a hibák és tévesztések száma, illetve a létszámhiány és a halálozások között is lehetnek összefüggések.

 

“A következő években az egészségügy megújulásának egyik fontos kitörési pontjának kell lennie a humánerőforrás-menedzsment kezelése, és ebben kiemelt szerepet kell hogy kapjon az ápolók és a szakdolgozók helyzete” – mondta.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top