Politika

Rig Lajos: 6 millió embert diszkriminál a kormány, hogy újabb oltásokhoz köti a védettséget

Facebook

“Oltás 4 havonta? Nem! Nem értek egyet a Fidesz azon döntésével, hogy február 15-től az minősül oltottnak, aki a harmadik oltást is megkapta, vagy aki a második oltást 6 hónapon belül kapta meg” – írta közösségi oldalán Rig Lajos, a Jobbik egészségügyi szakpolitikusa.

 

 

A magyar néppárt politikusa kifejtette, szerinte Magyarországon 3 csoportról beszélhetünk:

  • 1. Több millióan meggyőződésből oltattak. Bíznak a vakcina hatékonyságában és azokban a tudósokban, akik ezeket az oltóanyagokat kifejlesztették. Bíznak bennük, mert számukra a hippokratészi esküben megfogalmazott NIL NOCERE (Ne árts!) a legfőbb intelem. Bíznak bennük, mert az a hivatásuk, hogy embereket gyógyítanak, életeket mentenek, küzdenek olyan nemes célokért, mint pl. a rák gyógyítása. Valószínű az oltás mellett döntött, aki a közvetlen környezetében látott súlyos eseteket, vagy a covid által vesztette el családtagját, barátját.
  • 2. Több százezer ember a védettséget nem adó védettségi kártya miatt oltatott. Többségük szkeptikus az oltások hatékonyságában (és nem a vírus létezésében!) és mivel új vakcináról van szó, ezért aggódnak az esetleges mellékhatások miatt. Sokan vannak, akik azért tették, hogy ne legyenek korlátozva és pl. bekísérhessék a pici gyermeküket az óvodába. Mivel – hibásan- a Kormány már az első oltás után kipostázta a védettségi igazolványt, így több ezer ember fel sem vette a második oltást.
  • 3. A harmadik az a csoport, aki egyáltalán nem akar oltást, mert olyan betegségben szenved, amely mellett rizikós lehet és/vagy bízik az immunrendszerében és/vagy már átesett a betegségen és megfelelő antitesttel rendelkezik és/vagy szkeptikus a vakcinákkal kapcsolatban és/vagy nem bízik a Kormányban, mert az mindenben hazudik és még az oltóanyagokkal, lélegeztetőgépekkel, tesztekkel is nyerészkedik.

 



Veszprém megye 3. számú választókerületének jobbikos országgyűlési képviselője bejegyzésében közölte,

ő az első csoportba tartozik, egészségügyi dolgozóként minden a három oltást felvette, viszont tiszteletben tartja a másképp gondolkozók döntését is.

 

A civilben mentősként is dolgozó jobbikos országgyűlési képviselő úgy látja, a három említett csoportban természetesen van „átjárás”, de az tény, hogy egyre többen nem bíznak a Fideszben, ezáltal a vakcinákban sem.

“Az emberek a közvetlen környezetükben is látják, hogy sajnos sokan megbetegednek oltás mellett is, illetve tovább is adhatják a vírust, ezért nincsenek eléggé meggyőzve az oltások hatékonyságáról”

– fogalmazott.

 

Rig Lajos posztjában megerősítette, hogy az eddigi tapasztalatok szerint “az omikron variáns az eddigi legenyhébb lefolyású megbetegedést okoz(hat)ja és a gyártók elmondása szerint e variáns ellen nem elég jó egyik korábbi oltóanyag sem.”

 

Éppen ezért megjegyezte, lehetséges, hogy meg kellene várni egy hatékonyabb vakcina kifejlesztését.



 

Az ellenzéki politikus felhívta arra a figyelmet, hogy

a sokszor ésszerűtlen, a szakmaiságot nélkülöző, politikai alapon hozott járványügyi intézkedések szintúgy fokozzák a bizalmatlanságot.

 

A Jobbik egészségügyi szakpolitikusa felidézte, a médiában megszólaló egyik szakértő, Rusvai Miklós elmondása szerint erősebb védettséget jelent az, ha valaki átesik a betegségen, mivel ezáltal természetes immunitása alakul ki. Az átfertőződés biztosíthatja az immunitását azoknak, akik az oltást nem veszik fel. Rusvai főorvos az oltást többek között ezért nem tenné kötelezővé.

 



Kiemelte, a fentiek miatt

“indokolatlan és valóban diszkriminatív újabb oltásokhoz kötni a normális életet és a Kormány 6 millió embert diszkriminál azzal, ha kötelezővé teszik a harmadik oltást!”

 

Rig legutóbb közösségi oldalán az egészségügyi szakápolók kormány által propagált bére, és a valóságos fizetések közötti különbségekre hívta fel a figyelmet.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top