Politika

Völner-botrány: Nem tagadta a tanársegéd, hogy segítette Rogán emberét, hogy vizsga nélkül kapjon jegyet

nyugatifeny.hu

Felfüggesztették a vizsgáztatási jogát a korrupt tanársegédnek.

Felfüggesztették a vizsgáztatási jogát Mészáros Pál Emilnek, annak a tanársegédnek, aki nem tagadta, hogy a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, a letartóztatásban lévő Schadl György kérésére segítette, hogy Rogán Antal kabinetfőnöke, Nagy Ádám vizsga nélkül szerezzen érdemjegyet – közölte Népszavával a Pécsi Tudományegyetem jogi karának dékánja, Fábián Adrián.

 

A cikk szerint Mészáros Pál Emil azt állította: anyagi haszna nem származott a segítségnyújtásból,

baráti szívességet tett,

amit már nagyon megbánt.


 

Beszámoltunk róla, hogy az egyetemen hivatásetikai szabályok és a vizsgaszabályzat megsértésének gyanúja merült fel, ezért vizsgálat indult.

 

Erre azután került sor, hogy Völner Pál fideszes országgyűlési képviselőt és a végrehajtói kar elnökét érintő nyomozás irataiból hétfőn kiderült, hogy Schadl kapcsolatai révén számos joghallgatónak több egyetemen is megolajozta a vizsgák teljesítését.

 

Központi Nyomozó Főügyészség lehallgatási jegyzőkönyvei szerint az ügyben a 83 millió forint kenőpénz elfogadásával gyanúsított Völner Pál egyik rokona is így vizsgázott le. Továbbá Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter kabinetfőnöke is több alkalommal így vizsgázhatott. Nagy Ádám a főügyészség szerint olyan vizsgát is sikeresen letett, amire nem is tudott elmenni.

 


A lehallgatási jegyzőkönyvek szerint a Pécsi Tudományegyetemről érintett Mészáros Pál Emil tanársegéd, valamint az egyetem dékáni hivatalának vezetője, Kovács Béla is.

 

A nyomozati iratok szerint a Szegedi Tudományegyetem egyik tanára is érintett, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, ahova az államtitkári posztjáról már lemondott Völner Pál rokona járt és tett sikeres vizsgákat, amiben Schadl is közbenjárt.

 

(Népszava / 24.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top