Politika

Nekimentek Varga Juditnak – fizesse vissza a szociális támogatásokat! – a havi fizetése közel 2 millió forint

fuggetlennemzet.hu

MINISZTER ASSZONY FIZESSE VISSZA A SZOCIÁLIS TÁMOGATÁSOKAT

 

Varga Judit igazságügyi miniszter annak ellenére, hogy a havi fizetése közel 2 millió forint, mindenfajta erkölcsi skrupulus nélkül felveszi a családoknak járó szociális támogatásokat.

 

Az igazságügyi miniszter a leghalványabb etikai fenntartás nélkül tette zsebre az elmúlt 3 évben a gyermeknevelési támogatást (758 142 forint), és az iskolakezdési támogatást (351 450 forint). Felháborítóan igazságtalan, és betegesen aránytalan a jelenlegi szociális támogatási rendszer, melyben alanyi jogon kap ugyanannyi állami támogatást egy busás fizetést húzó miniszter, és egy gyermekét egyedül nevelő, egy keresetből élő szülő. Varga Judit esete egyértelműen, és cáfolhatatlanul igazolja, hogy mi szükség van a rászorultsági elvre a szociális támogatások tekintetében. Az igazságügyi miniszternek le kellett volna mondania a szociális támogatásokról, és a pénzt jótékony célra eladományoznia.


 

Azonban mindehhez egészséges erkölcsi érzékre, és alapvető emberi jó érzésre lett volna szüksége. Persze a 200 milliós hitel, és a válás miatt jól jön az a kis pluszpénz.

Forrás: Végh Edvárd




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top