Politika

Tudod ki Ő? – és tudod miért keres 5,2 millió forintot havonta?

fuggetlennemzet.hu

Matolcsy György havi ötmilliós fizetésével sokáig kiemelkedett az állami vezetők mezőnyéből, de Domokos László ÁSZ-elnök a márciustól 5,2 millió forintra ugró bérével hamarosan megelőzi, derült ki a 24.hu összesítőjéből.


A lap emlékeztet, hogy Domokos fizetése 2016-ban még csak 2,2 millió forint volt. Ebből a sávból aztán 2019-ben sikerült felkapaszkodnia, amikor egy módosító javaslatnak köszönhetően 1,4 millióval emelkedett a fizetése, ugyanis tizenkétszeres szorzóra emelték az addig a bruttó átlagkereset kilencszeresében meghatározott illetményét. Ekkor kezdte beérni a most lekörözött Matolcsyt is, hiszen a jegybankelnök fizetésén a jegybanktörvény nem változtatott.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top