A pénzt rászoruló vendéglátósoknak kellett volna, az MTÜ saját magának osztotta vissza.
Az 1,7 milliárd forintos uniós támogatásból a Magyar Turisztikai Ügynökség 23 céget és vállalkozót szponzorált, 630 millió forintot azonban a saját alapítványának osztott vissza — írta meg hétfőn a 24.hu.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda által felügyelt esernyőprogram a gazdaság támogatására a Covid-19 járvány idején” elnevezésű programban 1 milliárd 746 millió forintot oszthatott szét — írják.
A pénz harmadát azonban nem a bajba került vendéglátósok megsegítésére költötték, hanem
napilapkiadásra.
A 630 millió forintos összeget a Hellohungary Turisztikai Szolgáltató Kft. kapta, ügyvezetője, Lénárd Gábor pedig a lapnak azt írta, hogy nem napilapkiadásra fordítják a pénzt, hanem egy turisztikai portál létrehozására, amely március végén indul el, de sem a neve, sem a tartalma nem ismert egyelőre.
A 24.hu felhívja a figyelmet, hogy a Hellohungary a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány tulajdonában van.
Az 1,7 milliárd forintos támogatásból 23 cég, illetve egyéni vállalkozó kapott, köztük az Orbán Ráhel-közeli Magyar Divat & Design Ügynökség is, azt azonban még az EU-val sem közölte az MTÜ, hogy mennyit utaltak ennek a szervezetnek.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.