Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki kormányinfón járványügyi korlátozások enyhítését jelentette be.
A miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt, hogy mivel az ötödik hullám lecsengőben van, a kormány két területet kivéve eltörli a maszkviselés szabályait, de az
idősotthonokban és a szociális intézményekben továbbra is kötelező lesz maszkot viselni.
Felfüggesztik továbbá az oltási igazolványra vonatkozó szabályokat is és a miniszter azt is bejelentette, hogy
a tanárok munkavégzéshez szükséges oltási kötelezettségét is felfüggesztik,
azaz újra taníthatnak azok a pedagógusok is, akik nem oltatták be magukat a koronavírus ellen.
Az egészségügyi veszélyhelyzetet fenntartják a hatodik hullám veszélye miatt, és fenn kell tartani “a kormány cselekvőképességét” is, ahogy Gulyás Gergely fogalmaz.
Érdekesség az intézkedéssel kapcsolatban, hogy az ellenzéki pártok már egy hete követelték a járványügyi korlátozások eltörlését arra hivatkozva, hogy szerintük új szakaszba lépett a járvány. A kormányzati kommunikáció ez idáig egyértelmű állásfoglalással élt ebben a kérdésben, vélhetően társadalmi és kommunikációs okok is indukálhatták a Fidesz döntését, hogy egy ellenzéki javaslatot emeljen be intézkedései közé, a közelgő választások előtt.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.