Jó oka van rá.
Az Egyenes Beszéd című műsor vendége volt hétfő este Vadai Ágnes, a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság alelnöke, amelyben arról beszélt,
a bizottság azonnali összehívását kezdeményezi.
A politikus arról beszélt, a háború kezdetén a hatóságok nem igazán segítettek a menekülteknek, inkább a civil szervezetek vettek részt a menekültek megsegítésében. Elmondta, a honvédelmi miniszternek távol kellene tartani magát a pártpolitikától, és kizárólag a munkájára kellene koncentrálnia.
Vadai szerint szinte minden kormánypárti politikus szeretné eltávolítani a NATO-tól Magyarországot, mindeközben azonban a honvédelmi miniszter szerint nem lehet kivonnia magát az országnak a NATO-tagság felelőssége alól.
“A miniszter ott állt (…), és úgy tett, mint aki nem értené a kérdést“
— mondta arra utalva, nem biztos, hogy az országnak van megfelelő cselekvési terve. A politikus szerint ki kell deríteni, hogy van-e országvédelmi terv, és mire képes a magyar honvédség. Elmondta, 20.000 milliárdot költött el a honvédség haditechnikai eszközökre, még sincs azokból elérhető felesleg, pedig szükség lenne rá, hogy tartalék is rendelkezésre álljon.
Vadai szerint megdöbbentő, hogy a miniszter azt állítja, nincs orosz dezinformáció. Szerinte Benkő Tibor múlt héten, az orosz-ukrán háború kitörésekor “az orosz propagandát mondta fel“.
Felolvasott néhány idézetet Benkőtől, amelyek közül kiemelte, célként tűzte ki a minisztérium, hogy engedelmes katonákat neveljenek. Elmondta, a fideszes közgondolkodásban “visszatérő toposz“, hogy mások lennének “a mai fiatalok“, hogyha a mai napig létezne a sorkatonai szolgálat. A képviselő arra hívta fel a figyelmet, a miniszter azt mondta, jelenleg nem tervezik a sorkatonai szolgálat visszavezetését,
ez viszont egyben arra is utal, hogy a későbbiekben mégis sor kerülhet rá.
A beszélgetést azzal zárta Vadai, hogy a DK soha nem szavazná meg a sorkatonai szolgálat visszavezetését.
A videót >>ITT<< lehet megnézni.
(Egyenes Beszéd nyomán) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.