Vannak élelmiszerek, amelyek 20-25 százalékkal drágultak.
Az Orbán-kormány akkora inflációt szabadított ránk, hogy nincs olyan család, amelynek ne okozna fejtörést egy bevásárlás – közölte Varga Zoltán, az ellenzék közös debreceni képviselőjelöltje. Tavaly februárhoz képest az idei év második hónapjában az élelmiszerek ára
11,3 százalékkal nőtt:
- a margariné 25,8,
- a kenyéré 25,0,
- a száraztésztáé 22,1,
- a baromfihúsé 19,2,
- a sajté 17,9,
- a péksüteményeké 17,8,
- a liszté 17,6,
- a vajé 16,3,
- a tejtermékeké 15,5,
- a cukoré 3,8
százalékkal emelkedett – sorolta Varga Zoltán.
Hozzátette: a Demokratikus Koalíció szerint Orbánék felelőtlenségének köszönhető, hogy történelmi mélypontra került a forint és ennek a magyar családok isszák meg a levét.
“Az elhibázott orbáni gazdaságpolitika láthatóan továbbra is az egekbe löki az élelmiszerárakat, amit a milliárdos fideszes eliten kívül mindenki érez az országban.
Ennek fogunk mi véget vetni felelős gazdaságpolitikával; rövid távon a forint megerősítésével, hosszabb távon pedig az euró bevezetésével, és ezért kell április 3-án legyőznünk a Fidesz-kormányt.”
– ismertette Varga.
forrás
.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.