“Ha nem állítjuk meg Putyint, egyikünk számára sem lesz biztonságos hely a világon.”
Közleményben szólalt meg Olena Zelenszkij, Volodomir Zelenszkij ukrán elnök felesége az orosz-ukrán háború kitörése óta először. Az ukrán first lady a globális közösségnek címzett levelében tette közzé első nyilvános nyilatkozatát, amiben főként a háborúban elhunyt gyermekekről ír és kéri a nyugati országokat, működjenek együtt Ukrajnával a világ biztonsága érdekében.
- A nyolcéves Alice Akhtirka utcáin halt meg, miközben a nagyapja próbálta megvédeni.
- A kijevi Polina, a szüleivel együtt halt meg egy rakétatámadásban.
- A 14 éves Arszenij fejsérülést szenvedett a ráhulló romoktól, és nem tudták megmenteni az életét, mert a mentők nem tudtak időben kiérni a bombázás miatt.
— sorolta közleményében a megrázó eseteket az ukrán elnök felesége, majd így ír:
“Amikor Oroszország azt mondja, hogy „nem visel háborút civilek ellen”, akkor először ezeknek a meggyilkolt gyerekeknek a nevét mondom ki.”
Egyúttal megköszönte a nemzetközi közösség és a menekülteket befogadó szomszédos országok támogatását. Olena Zelenszkij megismételte férje, Zelenszkij elnök felszólítását is, miszerint
a nyugati nemzetek hozzanak létre repüléstilalmi övezetet.
A NATO eddig ellenállt Ukrajna kérésének, mert az orosz repülőgépekkel valószínűleg katonai erőket vetnének be, amit a Nyugat eddig nem támogatott.
Olena Zelenszkij levelében a nyugati államok segítségét kérte, és egyúttal emlékeztetett arra, hogy ez a háború egész Európát érinti, az európai országok nem maradhatnak ki a konfliktusból. Olena Zelenszkij így zárja levelét:
“Ha nem állítjuk meg Putyint, aki nukleáris háború kirobbantásával fenyeget, akkor egyikünk számára sem lesz biztonságos hely a világon.”
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.