Már a béke pártját fogná a migránsok ellen uszító Fidesz, de az igazi munkát mégis a civilek végzik.
A Migration Aid vezetője szerint a mostani civil összefogás hatására kártyavárként dől össze a kormány menekültellenes propagandája.
Civilektől érkezett adományok és önkéntesek segítségével nyitott tranzitszállót az Ukrajnából érkező menekültek számára Budapesten a Migration Aid humanitárius szervezet. A közel háromszáz fő befogadására alkalmas, munkásszállóból átalakított, 64 szobás épületet teljes mértékben adományokból bérelték ki – egyelőre egy hónapra, de ez meghosszabbítható –, ahogy az ételeket és egyéb adományokat is civilek hozzák, önkéntes tolmácsok segítik a menekültekkel való kommunikációt, elszállásolását, tovább utazását.
A madridi úti menekültszállóban a március 12-ei megnyitása óta mintegy hétszáz ember fordult meg, és szinte
folyamatosan teltház van.
Mivel tranzitszállóról beszélünk, itt olyan menekülteket szállásolnak el, akik konkrét úti céllal rendelkeznek, és hamarosan tovább állnak. A szállón leginkább nők és gyermekek pihennek meg, de ők is maximum három éjszakára. A szervezet munkatársai kérdésünkre megjegyezték, a férfiak azért nem jönnek ide, mert kisebb számban jönnek át a határon – a hadkötelezettség miatt –, és csak akkor fogadják őket, ha családdal jöttek és van olyan szabad szoba, amelynek van külön fürdő része.
Logisztikai szempontból nem egyszerű a segítségnyújtás, főleg állami támogatás nélkül. Siewert András, a Migration Aid elnöke a szálló pénteki bemutatóján jelezte, hogy a szervezet munkatársai végig kísérik a menekülteket az úton: a Nyugati, a Keleti pályaudvaron és Záhonyban már beregisztrálják az érkezőket, tolmácsok segítségével.
A szervezet elnöke hangsúlyozta, a hozzájuk érkező ukránok bő 80 százaléka
nem tervez Magyarországon maradni,
sokan inkább nyugatra mennek rokonokhoz, ismerősökhöz.
A rászorulóknak igyekeznek változatos étrendet biztosítani a szálláshelyen, külön figyelnek az ételallergiával rendelkezőkre, és naponta egyszer biztosítanak melegételt is, több más civil szervezet felajánlásának köszönhetően. A Hintalovon Alapítvány munkatársai pedig a gyermekekkel foglalkoznak, és segítik őket a traumák feldolgozásában.
Összesen mintegy 100-150 önkéntes segíti a szálló működését. A helyszínt minden távozó vendég után rendszeresen fertőtlenítik, a szennyesruhák tisztítását pedig egy mosodai felajánlásnak köszönhetően tudják megoldani.
A szervezet munkatársai
hatalmas összefogást tapasztalnak
a kormányzat által évek óta építgetett menekültellenes retorika ellenére is. Siewert András szerint a magyar emberek fejében egyfajta átalakulás zajlik a menekültkérdés kapcsán,
és éppen most, a szemünk láttára dől össze a kormányzat propaganda-kártyavára.
Megjegyezte ugyanakkor, hogy a menekültek helyett a migráns szó használata még most is előfordul, még az alapvetően jószándékú felajánlásokkal élő emberek körében is, valamint a romákkal kapcsolatos negatív sztereotípiákat is tapasztalják.
A Migration Aid elnöke szerint a kormány az elmúlt években teljesen leépítette menekültügyi rendszert: nem tudni, hogyan fogják elszállásolni azokat, akik itt maradnának, a tényleges integrációról nem is beszélve. Márpedig Siewert szerint azzal a lehetőséggel is számolni kell, hogy
Európa „be fog dugulni”, és idővel egyre többen akarnak majd itt, Magyarországon maradni.
Siewert hozzátette, a Főpolgármestert Hivatal a háború kirobbanása után egyből lépett ez ügyben, és létrehozott egy olyan szervet, amely folyamatosan egyeztet a civilekkel. Hasonlóan elismerőn nyilatkozott Helmeczi László záhonyi polgármesterről is, aki a polgármesteri hivatal tagjaival együtt komoly energiát fektet a helyzet kezelésébe.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.