Politika

Kiderült: Sokan fittyet hánytak Orbán árstopjára, nem mindenki tartotta be a szabályokat

nyugatifeny.hu

Ellenőrizték a kereskedőket.

Az élelmiszerárstop meghosszabbítása miatt a hatósági árakra vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzését is folytatják – jelentette be pénteken az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Február óta nagyjából kétezer boltban végeztek helyszíni ellenőrzést kormányhivatalok szakemberei, akik 203 esetben tártak fel mulasztásokat. Az ellenőrzések során

137 üzletről derült ki, hogy a hatóságinál magasabb árat alkalmazott.

A leggyakrabban (az esetek több mint felében) az étolajat árulták az előírtnál drágábban az ITM közleménye szerint.


A hatóság mostanáig 167 mulasztóra szabott ki összesen

több mint 32 millió forint bírságot.

A legnagyobb tételt, 1,8 millió forintot kétszer rótták ki nemzetközi áruházláncok Fejér megyei egységeire. A legsúlyosabb szankcióval sújtott üzletek egyik hatóságilag korlátozott árú termékből sem tartották készleten a rendelkezések szerinti mennyiséget. Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár szerint ugyanakkor “az ellenőrzési tapasztalatok összességében kedvezőek, a felkeresett kereskedők túlnyomó többsége számára nem jelent gondot az árstop betartása”.

Ahogy arról korábban a Telex is beszámolt, Orbán Viktor először január 12-én jelentette be, hogy a magas infláció miatt február 1-jétől korlátozzák

  • a kristálycukor,
  • a búzafinomliszt,
  • a napraforgó-étolaj,
  • a sertéscomb,
  • a csirkemell
  • és a 2,8 százalékos tehéntej árát.

A kijelölt termékek árát minden üzletben vissza kellett vinni arra a szintre, ahol tavaly október 15-én állt. Egy nappal később, a kormányinfón Gulyás Gergely elmondta, hogy a csirke far-hát árát is befagyasztják.


Az élelmiszerárstopot (akár csak a benzinárstopot) a miniszerelnök szerdai bejelentése alapján két hónappal, 2022. július elsejéig meghosszabbították.

(via, telex.hu) |forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top