Politika

Kijátsszák a jogszabályokat: Magánkikötőket építenek Leányfalun — Jönnek a 25 négyzetméter alatti stégek, ahova ki lehet kötni a jachtot

(Kiemelt kép: yachtkikoto.hu)

“Ha egy lehet, akkor lehet ebből száz is”.

Két évvel ezelőtt leállították a hatóságok annak a magánkikötőnek az építését, ami most szakhatósági hozzájárulást kapott, és megemelt magassággal épül tovább. Az önkormányzat vitatja a jogszerűséget, és perre megy. Az ügy részleteiről Zimre Zsuzsa, az Átlátszó újságírója beszélt a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorának csütörtöki adásában.

2020-ban számolt be a lap arról, hogy Leányfalun a Duna-parton egy ismert nőgyógyász épít kikötőt

egy 23 négyzetméteres stéggel.

A helyiek egy része felháborodott, és aggódni kezdett a látványért és a fákért. Az építkezésből nagy botrány lett akkor helyben, és a polgármester intézkedett is a projekt leállítása érdekében. Most viszont folytatódik a beruházás.


Idén márciusban ugyanis a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóságtól (KDVVIZIG) mint vagyonkezelő, az eredeti tervektől való eltérés ellenére

hozzájárult az építkezéshez,

így az folytatódott is. Igaz, a KDVVIZIG kikötötte az engedélyben, hogy amennyiben az önkormányzat nyerne, akkor visszavonják a hozzájárulást. Az építettő ugyanis a Budapest Környéki Törvényszékhez fordult fellebbezéssel a polgármester építkezést leállító döntése miatt.

A lap megkérdezte a kikötő építtetőjét, dr. Szőnyi Györgyöt is, hogy neki mi az álláspontja az ügyben. Az orvos gyorsan válaszolt a megkeresésre, és elmondta, hogy megítélése szerint olyan dolgot szeretne megvalósítani,

ami a Duna-parton természetes – vagy annak kéne lennie.

Tájékoztatása szerint eddig az ügyben két eljárás indult: az egyik esetben Leányfalu Nagyközség Önkormányzata a KDVVIZIG ellen kért törvényességi felülvizsgálatot, mely a vízügy vagyonkezelői hozzájárulását érintette. Ebben az ügyben a Budakörnyéki Járási Ügyészség az önkormányzat kérelmét elutasította.

A másik esetben az építtető közigazgatási pert kezdeményezett és azonnali jogvédelmet kért.


Zimre Zsuzsa az adásban elmondja, hogy arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy ha a kikötő megépítése megvalósul, az hasonló eseteket vonhat maga után. Mint mondja, ez egy “kicsi ügy”, de hogyha ez így működik, akkor felmerül a kérdés, hogy “mi lesz itt évek múlva”, illetve, hogy “milyen kapcsolatokon múlik, hogy megkapjanak ilyen engedélyeket”. A továbbiakban elmondja, hogy a helyiek számára ez egy rendkívül fontos ügy,

hiszen ha “egy lehet, akkor lehet ebből száz is”, és akkor megváltozik az egész Duna-part látványa.

Az ügy részleteiről a témával foglalkozó Zimre Zsuzsa a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorának április 26-i adásában beszélt. Az adás ITT visszahallgatható.

(via, atlatszo.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top