Politika

Dagad a Volvo-gate botrány: Tanúként hallgatták ki a bíróságon Bánki Erik fideszes országgyűlési képviselőt

nyugatifeny.hu

Lehull a lepel a Volvo-gate mutyiról.

Pécsen “Volvo-gate” néven vonult be a köztudatba, az a 700 millió forintos csalásról szóló ügy, amelynek keddi tárgyalásán Bánki Eriknek is tanúvallomást kellett tennie a Kaposvári Törvényszéken. Az ügyről részletes feltáró cikksorozatot közölt a Szabad Pécs 2018 elején, a mai tárgyalásról pedig Hadházy Ákos képviselő is beszámolt, aki a fideszes országgyűlési képviselő által elmondottak alapján feljelentést is tesz.

A Volvo-gate 2014 végén és 2015 elején történt eseményeket takar. Pécs közlekedési cége, az akkor újonnan alapított Tüke Busz Zrt., lecserélte volna a város autóbuszait, egyszerre több mint száz buszt terveztek beszerezni. Kevés esély volt rá, hogy találnak a piacon használt járműveket és nem új járművek beszerzésével kell megoldaniuk a feladatot, ám 2014 végén a cégvezetés kapott egy fülest, hogy a hollandiai Breda városa épp megszabadulna az egészen keveset futott Volvo buszaitól, amivel az elővárosi közlekedést oldották meg addig ott.


A pécsieket erről a Volvo Hungária értesítette , akik a saját, holland cégüket ajánlották a beszerzés lebonyolításához. Ebből a levélből – ami szintén eljutott a Szabad Pécshez – az is kiderül, hogy mennyiért kínálták a buszokat. 2015 februárjában a város közgyűlése ki is írta a közbeszerzést a

3,5 milliárdos buszvásárlásról,

ám azon a Volvo által ajánlott cég helyett egy Bus & Coach Trade nevű másik holland cég indult el egyedül, akiknek korábban semmilyen hasonló tapasztalatuk nem volt ekkora tranzakciók lebonyolításában.

Kiderült, hogy ez a cég ugyanazokat a bredai Volvokat értékesíti Pécsnek, amelyeket korábban a gyártó ajánlott a városnak. Időközben ugyanis megszerezte az értékesítés opciós jogát rájuk. Az is nyilvánosságra került, hogy a nyertes, 3,5 milliárdos ajánlat 700 millió forinttal több, mint amennyit korábban a Volvo kért volna értük.

Akkoriban a várost a fideszes Páva Zsolt vezette, a buszbeszerzésért pedig a korábbi alpolgármester, 2015-re már országgyűlési képviselő, Csizi Péter volt a felelős.


A vásárlás során még egy céget közbeiktattak importőrként. A buszokat ugyanis a Tüke Busz Zrt. vezérigazgató-helyettesének, Paiger Istvánnak a családi cége, az Autópark Kft. szállította le Pécsre, majd ő volt az, aki immár a Tüke Busz képviseletében átvette őket. “A szállításért a Bus & Coach fizette meg az Autóparkot, az ellenőrzésért pedig a Tüke Paigert. Vagyis Paiger dolgozott a vevőnek, családjának cége az eladónak” – írta akkor a Népszabadság, aki elsőként számolt be az ügyről.

Ám ennél is lényegesebb, hogy hová tűnt, az a minimum

700 millió forint,

ami a buszok eredeti ára és a nyertes közbeszerzés között a különbség.

Csengő András, Hollandia egykori tiszteletbeli konzulja volt Pécsen. Nem sokkal a pécsi buszbeszerzés kifizetése után több száz millió forintnyi összeget levett a szerbiai bankszámlájáról. Ez annak a pénznek egy része volt, ami attól a Bus & Coach-tól származott, akiktől a pécsiek buszt vettek. A pénzzel a táskájában elindult Hollandiában és egy ottani számlájára tette, majd el szerette volna utalni egy thaiföldi számlaszámra. Csakhogy az összeg feltűnt a holland bankosoknak, akik értesítették a hatóságokat. Amikor aztán Csengő arról érdeklődött legközelebb, hogy miért nem érkezett meg Thaiföldre az általa elutalt pénz, már rendőrök várták a bankfiókban.

A Hollandiában megindult nyomozás miatt Magyarországon is

eljárás indult hűtlen kezelés miatt.

Ennek már három vádlottja van. A buszokat Pécsre leszállító Paiger István, aki időközben elhunyt, Csengő András egykori tiszteletbeli konzul és Patzek Endre, akinek a thaiföldi számlájára tartott 170 millió forint, ami a beszerzésből származott.

Patzek több szálon is kötődik Bánki Erikhez. Kettejük kapcsolata a 444 2016-os cikkéből is kiderül, ő volt ugyanis Bánki rejtegetett német cégének az ügyvezetője. Bánki és a beszerzés politikai felelőse, az akkor már szintén országgyűlési képviselő Csizi ráadásul épp a buszos tranzakció idején, 2015 áprilisában utazott Hollandiába.


A kaposvári bíróságon ma erről is kérdezték Bánki Eriket, aki azt mondta, csak egy napra mentek ki kollégájával

egy koncert miatt és gasztronómiai érdeklődés is vezette őket.

A két országgyűlési képviselő ugyanakkor csupán tanúként kapott idézést. Hadházy Ákos azonban, aki személyesen is részt vett a keddi tárgyaláson, a Szabad Pécsnek azt mondta, feljelentést tesz a tanúvallomásban elhangzottak miatt.

(via, Szabad Pécs / 444.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top