Politika

FRISS: Putyinék elszámították magukat, óriási fordulat jött az orosz-ukrán háborúban

nyugatifeny.hu

Számos települést foglaltak vissza Harkiv mellett.

Az ukrán kormány kedden azt közölte, hogy a hadserege több falvat is visszafoglalt az orosz csapatoktól Harkivtól északra, illetve északkeletre. Ezen ellentámadások teljes fordulatot hozhatnak az orosz-ukrán háborúban, és

ez megállíthatja az orosz csapatok előretörését.

Tetjana Apatcsenko, a helyben állomásozó 92. számú gépesített különítmény szóvivője megerősítette az ukrán falvak visszafoglalásáról szóló híreket. Elmondta, Cserkaszkij Tyszkij, Ruszki Tyszkij, Borscsova és Szlobozsanszke települések újra Zelenszkijék ellenőrzése alá kerültek.

Jurij Szaksz, a védelmi miniszter tanácsadója arról beszélt, az orosz haderő Ukrajna második legnagyobb városa, Harkiv hatótávolságán kívülre szorították az ukrán csapatok. “Az ukrán fegyveres erők katonai műveletei Harkiv körül, különösen Harkivtól északra és északkeletre,

egyfajta sikertörténetnek számítanak

— mondta a tanácsadó a Reutersnek.

A jelenlegi állás szerint új szakaszba léphet a háború a sikeres ukrán védekezésnek köszönhetően. Az orosz hadsereg visszaszorításával esély nyílik arra, hogy a délen található hátsó utánpótlási vonalakat teljesen elvágják, így Putyinék nem tudnák pótolni a kiesett haderőt.

Avril Haines, az Amerikai Egyesült Államok nemzeti hírszerzésének igazgatója elmondta, azzal számolnak, hogy az orosz kormány elhúzódó háborúra rendezkedik be, és nem csak a Donbász régiót akarja elfoglalni. Putyin arra számít, hogy az ukránok nyugati támogatása idővel csökken.


Az orosz hadsereg Kijiv ostromának sikertelensége után az Izjum nevű települést használják, hogy az ukrán csapatokat bekerítsék Donbászban. Az ukrán csapatok eddig javarészt ellen tudtak állni a támadásoknak, az új fejlemény azonban arra kényszerítheti Putyinékat, hogy a déli utánpótlási útvonalukat védésére összpontosítsanak.

(444.hu nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top