Vannak helyek Európában, ahol nem feltétlenül járna gazdasági zsugorodással az orosz-ukrán háború elhúzódása, de Magyarország nagyon nem ilyen. Nemcsak az orosz energiától függünk túlzottan, de szorosan össze vagyunk gyógyulva a német gazdasággal is, amely még a koronavírust sem tudta kiheverni, és extra borúlátóan tekint a jövőbe.
Az orosz-ukrán háború gazdasági következményei miatt egyre több olyan európai ország van, amely már a nyakán érzi a recesszió leheletét. A vészharangot különösen Németország kongatja, nem is véletlenül: a német gazdaság még a koronavírus-válságból sem küzdötte ki magát, és így, hosszúcovid-szindrómásan kapta őket oldalba a putyini invázió által felkorbácsolt hullám.
Már februárban a piaci várakozásoknál lényegesen nagyobb mértékben csökkentek a havi szintű német gyáripari megrendelések, pedig arra még nem volt hatással a háború. Ilyen alapról indulva, és az egyre borúsabb háborús kilátásokat is számba véve a kormány gazdasági tanácsadó testülete március végén jelentősen, 4,6-ról 1,8 százalékosra vissza is vágta a német gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését. 2023-ra pedig akkor legfeljebb 3,6 százalékos GDP-bővülést vártak.
Az események felgyorsultak, a kockázat megnőtt
Ekkor még inkább csak elméleti szinten merült fel egy Oroszországra kivetett energiaembargó lehetősége, mely aztán egycsapásra tapintható közelségbe került, amint napvilágot láttak az első fotók és beszámolók a bucsai vérengzésről. A civilek úttesten heverő, illetve tömegsírokba hányt holttesteinek látványán felháborodva politikai döntéshozók sokasága kezdte követelni a mielőbbi szankciókat az orosz gáz- és olajkereskedelemre. A szólamoknak nemcsak az Orbán-kormány feszült ellen, mondván, mi túlzottan függünk a keleti energiától, de a Deutsche Bank igazgatója is arról beszélt, hogyha elvágnánk az orosz köldökzsinórt, “az nagy valószínűséggel a német gazdaságot, és minden bizonnyal az európai gazdaságot is recesszióba taszítaná, amelynek aztán hosszú távú következményei lennének”.
Április közepére a német Ifo gazdaságkutató intézet elő is állt az újabb forgatókönyvvel: predikcióik szerint a teljes orosz energiát sújtó uniós embargó idén 1,9 százalékosra lassítaná a német GDP növekedését (ez egytized százalékponttal még így is jobb, mint a kormány gazdasági tanácsadóinak korábbi jóslata), és már jövőre kismértékű bővülés helyett 2,2 százalékos visszaesést és több mint 400 ezer munkahely megszűnését jelentené Németországban. Ez nagyon súlyos volna, igaz, még mindig kevésbé vészes, mint a 2020-as, amikor a Covid miatt 4,6 százalékos volt a zsugorodás. Sovány vigasz, hiszen az előrejelzésük szerint a munkanélküliek száma jövőre 2,37 millióról 2,79 millióra növekedne. Az Ifo ráadásul reálisnak tartja az egyik legnagyobb gazdasági mumus, a stagfláció újbóli eljövetelét is.
A vészforgatókönyvet az Ifo az orosz energián belül is elsősorban a gázcsapok elzárásához köti. Kőolaj szempontjából ők – velünk ellentétben – nem annyira kiszolgáltatottak, az invázió előtti 35 százalékról már 12-re csökkentették az orosz olajimportjuk arányát, és már csak egyetlen finomítójuk fut a nemkívánatossá vált árun, így a magyar kormány tiltakozása miatt épp kipörgő kerekekkel egyhelyben járó teljes uniós olajstop nekik nem fájna annyira. Nem is csoda, hogy elálltak a vétótól.
Földgáz szempontjából Németország Oroszországgal szembeni kitettsége ugyanakkor nagyon magas, még úgy is, hogy már elkezdték csökkenteni a keleti földgázimportot. Február végén még 55 százalékban az oroszok szállították nekik a gázt, Robert Habeck alkancellár március végén már arról beszélt, hogy az arányt levitték 40 százalékra, céljaik szerint pedig a függőség a nyár kezdetére 24 százalékra mérséklődik, és 2024 nyarára Németország jórészt függetlenedik az orosz gáztól. Ez azonban még nagyon messze van, a vágyott, védettnek remélt állapot eléréséig, a háborús események függvényében a német gazdaság még jócskán megcsúszhat, és ha ez megtörténik, akkor csúszik vele Európa, és különösen Magyarország gazdasága is.
Ami a németeknek fáj, az nekünk is fájni fog
Németország az Európai Unió gazdasági motorja, ha nem indul pöccre, azt az egész államszövetség megérzi, de ez különösen igaz Magyarországra. “A magyar gazdaság már a 90-es évek előtt is a német ipar gravitációs terében volt, de az igazán lényeges összefonódás nagyjából harminc éve kezdődött” – mondta lapunknak Molnár Tamás Levente, a Külügyi és Külgazdasági Intézet szakértője.
Bár a többi V4-es ország is szoros kapcsolatot ápol Németországgal, az ő bruttó hozzáadott értékük a kétoldalú kapcsolatokon belül magasabb, mint a magyaroké, ezért nincsenek is kiszolgáltatva egy külső sokknak olyan mértékben, mint mi, vélekedik Molnár. “Persze, ha a német háztartások fogyasztása csökken, ha a német vállalatok nem adnak le olyan nagy megrendeléseket, akkor ezek az összes országba be fognak szivárogni, csak ott a károk kisebbek lesznek, mint amekkorák Magyarországon.”
Szoros gazdasági kapcsolatunk veleje természetesen az autóipar, azonban a nagyvállalatok magyarországi gyártási kapacitása kiszolgáltatott helyzetben van. A német autóiparnak már a háború előtt is komoly gondjai voltak, valamelyest lemaradtak a technológiai versenyben, és megtépázták a renoméját a dízelbotrányok is. Ezért az ágazat most komoly átalakuláson megy keresztül, a kisebb hozzáadott értékű folyamatok leépülőben vannak, helyettük a nagyobb hozzáadott értékű kutatás-fejlesztési folyamatok kerültek a középpontba, melyeket a németek már inkább otthon tartanak, kevésbé szerveznek ki külföldre, magyarázza Molnár.
Ezekből tehát nem részesülhetünk, viszont a magyar kormány feltett szándéka, hogy önerőből átevickéljünk az összeszerelő-üzem kategóriából az innovátoréba. A hazai foglalkoztatottság 2018-19-ben érte el a csúcsát, ekkor szóltak arról a témába vágó kormányzati szólamok, hogy “aki akar, az dolgozhat,” és ekkor mondták ki azt is, hogy a gyártásban emelni kell a hozzáadott értéken. Ezt hivatott szolgálni a kelet-ázsiai, főleg dél-koreai, elektromos autókba dolgozó akkumulátorcégek idecsábítása is. Molnár szerint azonban ez önmagában még semmire sem garancia: “a magyar munkaerő alacsony képzettségű, és nem csak német összehasonlításban, a munkajog nagyon-nagyon laza, Magyarországon nem igazán sztrájkolnak,” sorolta a szakértő, miért nem olyan egyszerű megugrani a vágyott szintet. Természetesen az irányváltási deklaráció nyakára érkező koronavírus-válság sem segített – a végeredmény az, hogy a német ipar felé fennálló kiszolgáltatottságunk egyelőre nem tudott csökkenni.
Min múlik a recesszió?
Bár a német elemzők már zsugorodással számolnak, nemzetközi kollégáik ennyire még nem borúlátók. A sok bizonytalanság miatt valóban egyre lejjebb tekerik a gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzéseket, de az alap forgatókönyv egyelőre még mindig az, hogy nem lesz recesszió, csak elég alacsony bővülés, és a második félévben az is elképzelhető, hogy nem lesz már növekedés Európában, magyarázta lapunknak Kiss Péter, az Amundi Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója.
Az elmúlt hetekben még aki kézzel-lábbal kapálózott ellene, az is megtudta, hogy jelen helyzetben az orosz energiának való kitettség mértéke a legfontosabb tényező az európai gazdaságban. Már az is közhely, hogy Magyarország és Szlovákia kitettsége elég nagy, így az olajembargó nekünk mindenképpen fájdalmas lenne. A nagy országok közül Németország mellett még Olaszország földgázbeli kitettsége magas, így az európai mezőnyben gazdaságilag ők szenvedik meg a legjobban a háború következményeit. “Ha lenne egy tűzszünet, az némi fellélegzést jelentene, ráadásul ez tovább terjedne az energiaárakra is, ami egyértelműen megnyugvást jelentene” – mondta Kiss.
Hogy mennyire lehet ütésálló egy EU-s ország a recesszióval szemben, abban az orosz energiaimporton túli kereskedelemnek is van szerepe. A GDP-növekedés szempontjából talán nem az Oroszországgal és Ukrajnával folytatott (energián kívüli) kereskedelem a döntő, hanem a Kínával folytatott kereskedés, véli Kiss. Kínában folyamatban van egy nagyobb lassulás, ami már az omikron-hullám előtt elkezdődött, de a variáns miatt elrendelt lezárások erősítették fel igazán. A kínai lassulás azokat az országokat érintheti érzékenyen, amelyek hangsúlyosabb exporttevékenységet folytatnak akár Kína, akár a világ más országai irányába – itt pedig megint Németország és Olaszország a leginkább érintett az EU-n belül.
Fontos tényező még az infláció, elsősorban az, hogy a fogyasztók reáljövedelme hogyan alakul a következő időszakban. Az intenzív pénzromlás miatt a fizetések vásárlóértéke eléggé lecsökkent Európában, ez visszavetheti a fogyasztást, ami pedig kihathat a vállalatok beruházásaira is, mutat rá az infláció direkt és indirekt hatására Kiss. Úgy véli, azok az országok vannak kevésbé jó helyzetben, amelyeknél magas az infláció, és közben az állami költségvetés nem tudja megtámogatni a gazdaságot. Németország ebből a szempontból jó helyzetben van, mert historikusan elég alacsony a költségvetési hiánya, így van lehetőség országos szinten élénkítő pénzügyi támogatást adni a gazdaságuknak, míg a perifériális országoknak kevesebb lehetőségük van erre, a nagy államadósságuk miatt. Kiss szerint az inflációnak talán Nagy-Britanniában lehet még nagyobb hatása a fogyasztókra, ott még jobban csökkenhet a reáljövedelem az előrejelzések szerint.
Az uniós helyreállítási alap pénzeinek kérdését hozta még fel Kiss, mint recesszió szempontjából fontos elemet. Az összegekből a periféria-országok és a kelet-közép-európai országok profitálnak leginkább a GDP-hez mérten. Ezek az összegek már idén beindulnak, de jövőre még inkább, ez pedig egy növekedési tartalékot jelenthet majd, vélekedik a szakember. Összességében azonban a piacok is úgy áraznak, hogy a lassulás leginkább a régiós országokat érinti majd, azon belül is Magyarországot, Szlovákiát és Lengyelországot.
Akik ütésállóbbak lehetnek
Békeidőben a tagállamok bővülését segíti az integrált európai piac, de egy recesszió az összefonódás miatt mindenképpen végighullámzik a tag-gazdaságokon. Alapvetően Németország azért nem tudta magát összeszedni a Covid után, mert viszonylag kicsi a belső piaca, és elsődlegesen exportra termel, ez a modell pedig a globális ellátási láncok összekuszálódása és a szállítmányozás gyengélkedése miatt nem most van élete formájában. A nagyobb belső piac tehát valamelyest védettséget biztosít az államszövetségen belül is, de nem ez lesz most a döntő – hanem a már unásig ismert tényező.
“Energiaellátás szempontjából Franciaország jó helyzetben van, mivel nem szorul rá annyira az orosz energiahordozókra. Emellett Spanyolország vagy akár Portugália is kevésbé érezné meg az embargót, egyrészt, mert ott nem kell annyit fűteni az éghajlat miatt, másrészt ezek az országok más formában szerzik be az energiahordozókat” – mutatott rá lapunknak Kiss.
A kelet-közép-európai régión belül kevésbé van veszélyben Románia és Csehország. Románia sem annyira kitett az orosz energiának, és az is látszik, hogy ott már elkezdték előkészíteni az új EU-s pénzekből finanszírozandó beruházásokat, elektromos buszokat vesznek, gyorsvasutat építenek, itt főleg ezek a beruházások fogják húzni a növekedést, magyarázta Kiss.
Bár Lengyelországnál a piacok, mint fentebb írtuk, lassulásra számítanak, ők mégis erősebb pozícióból várhatják az igazi vihart, és nem is csak az orosz energiának való kisebb kitettségük miatt. Míg mi azért építettük ki a nyitott, exportra épülő gazdasági modellünket, mert így tudtunk csatlakozni az európai, leginkább német értéklánchoz – Magyarország exportjának közel 80 százaléka az Unióba irányul, és az áttételes export is jelentős – , addig velünk szemben Lengyelország gazdasága sokkal diverzifikáltabb, ott van egy nagyobb vásárlóréteg, illetve ott nem egyetlen meghatározó iparágra koncentrálnak. “Ezt itthon is lehet tapasztalni, ha valaki mondjuk nem az Ikeából vesz bútort, akkor a legtöbb bútorcég, ahova betérhet, lengyel vagy török” – mutatott rá Kiss. A lengyelek elég ellenállóak voltak a Covid alatt is, és ezzel a stratégiával további térnyerésre is jó esélyük van, vélekedik a szakember. “Persze nagyobb ország, és a méretgazdaságosság miatt ez a modell jobban tud működni.”
És akkor a britek
Nagy-Britannia helyzete különleges. Már nem az Európai Unió részei, és külkereskedelmükben alapból kisebb súlyú volt az EU, mint a többi tagállamnál, már csak a gyarmatbirodalmi múltjuk miatt is. De nem a brexitálás miatt vannak most jobb helyzetben, mint a kontinens.
“Alapból kisebb az energiafüggőségük, a brit gazdaság is inkább szolgáltatás-alapú, ha a tőzsdei mérleget nézzük, akkor pedig van jó pár olajcég és nyersanyag-kitermelő vállalat, ami ebből a helyzetből, azaz a megszaladó olaj- és nyersanyagárakból profitál – az arányuk pedig Nagy-Britanniában nagyobb, mint Európában” – magyarázza Kiss.
Ebben a helyzetben persze ők sem sebezhetetlenek. Kiss szerint természetesen a britek is meg fogják érezni, ha az európai kereslet nem lesz akkora, mint korábban – ott inkább a fogyasztókon keresztül fogja érinteni a gazdaságot a visszaesés. A szakember a következőképp sommázott: “Az Egyesült Királyságban kevésbé szabályozott a lakossági energiapiac, könnyebben átmegy az energia drágulása a fogyasztókra, mint másutt. Náluk talán a jegybank is erősebben fog kamatot emelni, mint az Európai Központi Bank. A Bank of England már elkezdte a kamatemeléseket, míg az EKB-nál most a szeptember tűnik reálisnak.”
( Nyitóképünkön Waidhaus mérőállomás 2022. március 31-én. Fotó: AFP / DPA )
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
