Politika

FRISS: Márki-Zay bejelentette, hogy nem fogja visszaadni a nála maradt pénzt

nyugatifeny.hu

Több mint 100 millió forintnyi adományról van szó, amit az áprilisi kormányváltásra küldtek az emberek.

Beszámoltunk róla, hogy áll a bál Márki-Zay Péter szövetségesei körében, miután kiderült, hogy a lakossági támogatóktól az áprilisi kormányváltásra érkezett 400 millió forintnyi adományból több mint 100 millió Márki-Zay szervezeténél maradt, amellyel immár másfél hónapja nem hajlandóak elszámolni.

Kész Zoltán, a Márki-Zay féle MMM elnökségi tagja pénteken egy kemény hangú nyiílt levélben szólította fel Márki-Zayt a tisztességes elszámolásra. Kész Zoltán közölte, hogy ha Márki-Zay május végéig nem számol el a pénzzel, a nála maradt több mint 100 millió forintot pedig nem utalja vissza az adományozóknak, akkor kilép a mozgalomból.


Telexnek pénteken sikerült megszólaltatnia Márki-Zay Pétert, a volt miniszterelnök-jelölt a lapnak elmondta, hogy nem fogják visszautalni az adományokat:

„Ezt a pénzt az MMM fogja felhasználni, és arra fogja felhasználni, amire kapta, azaz Orbán Viktor leváltására”

– magyarázta Márki-Zay.

Márki-Zay szerint Kész javaslata, miszerint az adományok maradékát az adományozóknak kellene visszautalni, azért képtelenség, mert lehetetlen kiválasztani, melyik adakozó kap vissza pénzt a maradványból és melyik nem.


(A valóságban a maradékot kellene egyenlő arányban szétosztani, tehát ha megmaradt a támogatások negyede, akkor minden adományozó visszakapná a küldött pénze negyedét – a szerk.).

További részletek a Telex cikkében.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top