Politika

Kitört a háború Jakab Péter és Kocsis Máté között: ezt a szóváltást látnod kell

Pestibulvar.hu

Jakab Péter közösségi oldalán jelentette be, hogy hamarosan vendég fog érkezni Kocsis Mátéhoz. “Úgy hívják, hogy végrehajtó” – írta Jakab, hozzátéve: Kocsis Máté egy személyben megtestesíti mindazt, ami őt a Fidesz frakcióvezetőjévé emelhette.

“Lételeme a hazudozás, és ebben se az igazság, se a bíróság nem tudja megzavarni. A parlamentben is hazudni szokott, pár hónapja meg a Facebookon ragadtatta el magát.“

Hiába kötelezte bocsánatkérésre a bíróság Kocsist, Jakab állítása szerint nem tett eleget a bíróság ítéletének, ezért bejelentette: végrehajtót küld rá.

“Nem azért, mert annyira fontos egy álkeresztény hazudozó – vagyis Fidesz-frakcióvezető – bocsánatkérése, hanem azért, hogy legalább egyszer ő is tudja meg, milyen az. A végén az igazi végrehajtó úgyis a nép lesz“

– írta Jakab.

Kocsis nem sokáig várt a válasszal: néhány órával a poszt megjelenése után egy videóval üzent Jakabnak. A videón a Jobbik elnökének egy tavalyi vitája látható, amikor összeveszett egy férfival, aki egy kampányeseményen majdnem rátolatott a traktorával. Kocsis azt írta: nem Jakab perére “tesz nagy ívben”, hanem magára Jakabra.


“Hogy ez zavar téged, annak örülök. Látom, a zaklatási balhétok viszont nem zavar. Abban nem perelsz és nem jelentesz fel senkit. Tavaly a munkagépes emberrel szemben igenis fenyegetően léptél fel, mindenki látta, ne légy rá büszke. Kis az emlékeztető az alábbi videóban, ami miatt még nekem kellene bocsánatot kérnem, ha jól értem“

– élcelődött a posztban Kocsis, azt üzenve Jakabnak, hogy ne hivatkozzon a választókra, hiszen nemrég bukott meg előttük.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top