Politika

Nehéz évek jönnek – Orbánék ezt nem fogják tudni plakátokkal elfedni!

Pestibulvar.hu

Bár a magyar kormány továbbra is előszeretettel hangoztatja a sikerpropagandát, azonban az újonnan megalakuló kormány tagjainak megnyilvánulásai már előrevetítik a valós gazdasági helyzetet.

Ezek a félmondatok világossá teszik:

A FIDESZ IS PONTOSAN TISZTÁBAN VAN VELE, HOGY SZŰK ESZTENDŐK JÖNNEK, AMELYEKET PLAKÁTOKKAL ÉS JÓL HANGZÓ MONDATOKKAL NEM LEHET MAJD ELFEDNI.

Sőt, Orbán már a rezsicsökkentés végét is belengette, úgy, hogy mutatott egy bűnbakot, akire majd mutogatni lehet; természetesen a legkézenfekvőbb módon ismét az Európai Unióban találta meg ennek megoldását.


Ujhelyi István szocialista EP-képviselő szerint azonban az egyre szűkülő gazdaságnak, az elszabaduló áraknak, a megélhetési költségek drasztikus emelkedésének valójában számos oka van: a nemzetközi válságok mellett Magyarországon például a kormány felelőtlen választási költekezése és gazdaságpolitikája.

Az MSZP politikusa nyílt levelében kiemeli, hogy Orbán Viktor “jobbkeze”, Matolcsy György kendőzetlen őszinteséggel ki is jelentette:

MEGBOMLOTT A KÖLTSÉGVETÉS EGYENSÚLYA, AZ ÁLLAMADÓSSÁG SZINTJE FENNTARTHATATLAN,

a folyó fizetési mérleg emelkedő hiányt mutat és ha nem teszik meg a szükséges és fájdalmas lépéseket, akkor „az ország elveszítheti a következő éveket” és veszélybe kerül az előző évtized felzárkózása is.

Orbán pedig legutóbbi rádióinterjújában azt is beismerte, hogy súlyos élelmiszerválsággal és inflációs válsággal nézünk szembe a következő időszakban.

A közelgő súlyos válság egyik megoldását Ujhelyi István az élelmiszerjegy-rendszer bevezetésében látja. Az EP-képviselő szerint ez az alacsony és közepes jövedelmű családoknak nyújtana segítséget, akiknek az egyre durvább élelmiszerár-növekedés megélhetési nehézségeket okoz:


“Világos és egyértelmű, hogy a közeljövőben várható világgazdasági hatások és a magyar kormány egyes intézkedései, illetve épp az intézkedéseinek hiánya súlyos megélhetési válságot okozhat a magyar családok körében. Mindez azt jelenti, hogy a jövedelmi szegénységben élők aránya tovább fog nőni, a jövedelmi egyenlőtlenségek tovább fognak erősödni, a társadalmi polarizáltság még erősebb lesz, de ami a legfontosabb, hogy akár százezrek számára is napi problémává válik az alapvető étkezés biztosítása. Éppen ezért első és legfontosabb dolog a jövedelmek emelése: a bérek, a nyugdíjak és a támogatások értékállóságának biztosítása. Ebben a rendkívüli helyzetben pedig rendkívüli lépések kellenek. Ezért javasoljuk egy utalvány, az „Esély-kupon élelmiszer támogatás” bevezetését Magyarországon, amelyet a legsérülékenyebb társadalmi csoportok használhatnak alapvető élelmiszerek megvásárlására – írja bejegyzésében Ujhelyi, aki szerint ennek finanszírozását az uniós keretből is megtehetné a kormány, “amely most ugyan a kormány bűnei miatt be vannak fagyasztva, de megfelelő kompromisszum esetén elérhetővé válnak és felhasználhatóak erre a célra”.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top