Politika

Kiderült: A “nemzeti” Orbán-kormány külföldi dolgozók betelepítésével oldaná meg a munkaerőhiányt Magyarországon — 9 ázsiai ország érintett

nyugatifeny.hu

A cégeknek fel kell készülniük például az ázsiai munkavállalók fogadására.

Egy új “törvényjavaslatnak” köszönhetően egy újabb adminisztrációs és anyagi terhet megugró cégek számára könnyebb lesz a külföldi munkaerő behozatala a Portfolio által megkérdezett szakértők szerint. Az Európai Unión kívül 9 olyan országból válhat gördülékenyebbé a külföldi munkaerő behozatala, ahol a hatóságok maguk is a szabályok enyhítésén dolgoznak.

A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő szabályozási kérdésekről adott be ugyanis egy törvényjavaslatot Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, amiben szerepel az úgynevezett minősített foglalkoztatók és kölcsönbeadók fogalma. Leginkább a feldolgozóiparban, az építőiparban és a mezőgazdaságban érdekelt cégeknek van égetően szükségük a “könnyített munkaerőbehozatali” lehetőségre.


A Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter által jegyzett törvényjavaslat alapján

több országból a korábbiaknál is könnyebben lehet majd behozni külföldi munkaerőt,

leginkább a jelentős dolgozói hiánnyal küzdő szakmák esetében – válaszolták a Portfolio által megkérdezett szakértők az új törvényjavaslattal kapcsolatban.

Még 2021-ben, egy törvénymódosítással a kormány a szerb és az ukrán munkavállalók mellett jelentősen megkönnyítette

további 9 ország állampolgárainak magyarországi munkavállalását.

A könnyített munkaerő-kölcsönzés lehetővé vált

  • a vietnámi,
  • mongol,
  • fülöp-szigeteki,
  • montenegrói,
  • fehér-oroszországi,
  • indonéz,
  • kazah,
  • észak-macedón
  • és bosznia-hercegovinai munkavállalók részére is, ugyancsak könnyített eljárással.

“Korábban csak az ukránok és szerbek vállalhattak munkát Magyarországon bizonyos hiányszakmákban biometrikus útlevéllel, szezonális jelleggel. A biometrikus napok álltak rendelkezésre, hogy ez alatt beszerezzük a tartózkodási engedélyüket munkavállalás céljából. Az új intézkedés értelmében

D Vízummal és tartózkodási engedéllyel beutazhatnak munkavállalás céljából Magyarországra

ezen 9 ország állampolgárai és őket a minősített munkaerő-kölcsönzők foglalkoztathatják partnereik részére”

– magyarázta a nemrég hozott könnyítést Mihályi Magdolna, a Jobtain HR Szolgáltató Kft. ügyvezetője.


A Gulyás Gergely miniszter által jegyzett T/27-es törvényjavaslat szövegében az olvasható, hogy a minősített foglalkoztatókat az ezen alcím hatálybalépését követő 15. napig a minősített kölcsönbeadók nyilvántartásába át kell vezetni. A törvénytervezet szövegében pedig az is benne van, hogy minősített kölcsönbeadónál történő foglalkoztatás esetére is megállapíthat az ezért felelős miniszter munkavállalási engedély alóli mentességet.

Úgy tűnik, hogy az új törvényjavaslat alapján a korábbi minősített foglalkoztatók lehetnek a minősített kölcsönbeadók is. Ehhez regisztrálniuk kell majd magukat egy rendszerben, és két hét alatt kerülhetnek bele az új állami nyilvántartásba. Ehhez a következő alapfeltételeknek kell megfelelniük:

  • Kölcsönbe-adóként nyilvántartásba vett, EGT területén székhellyel rendelkező kft.
  • Megfelelő számú és végzettségű szakmai képesítéssel rendelkező munkavállalója foglalkozzon a 3. országbeli állampolgárok foglalkoztatási ügyeivel minden olyan telephelyén, ahol ilyen munkavállalókat foglalkoztatnak.
  • Komoly vagyoni biztosíték, ez 50 millió Ft letétbe helyezését jelenti.
  • Az átlagos statisztikai létszám a kérelem benyújtását megelőző évben legalább 500 fő kell, hogy legyen.
  • Megbízható üzleti háttérrel és infrastruktúrával kell, hogy rendelkezzen.
  • Köztartozás mentesség.
  • Tudja a cég biztosítani a megfelelő adatszolgáltatást határidőre és pontosan.
  • A cég nem jelenthet nemzetbiztonsági kockázatot sem, vagyis át kell essen az Alkotmányvédelmi Hivatal átvilágításán.

Mihályi Magdolna az eddigi gyakorlati tapasztalatok alapján azt mondta, hogy a behozatal vonatkozásában jól felépített folyamattal rendelkeznek, a beutazáshoz és a munkavállaláshoz szükséges engedélyeket kiadó hivatalok tekintetében viszont szükséges, hogy legyen megfelelő kapacitás az ügyintézéshez. Fontos, hogy az igényelt mennyiségű munkavállaló minél hamarabb beutazhasson. További nehézséget okozhat a fogadó cégek számára, hogy a toborzásnál és beutaztatásnál felmerülő költségeket előre kell megfinanszírozni – értékelt Mihályi Magdolna.

Szerinte a munkavállalók megtartása jelentheti majd a legnagyobb kihívást, mert

a cégeknek fel kell készülniük például az ázsiai munkavállalók fogadására.

A munkaerőkölcsönző cég vezetője szerint különösen fontos, hogy odafigyeljenek a külföldi munkaerőt fogadó cég részéről a beilleszkedésnél, és megfelelő érzékenységgel kell kezelni a szociális és kulturális különbségeket. A nyelvi nehézségek áthidalására is komoly figyelmet kell szentelni, elsősorban az angol nyelvtudás fejlesztésére.

G. Nagy Balázs is arra hívta fel a figyelmet, hogy a külföldi munkaerő megérkezése még korántsem jelenti azt, hogy a behozott dolgozó a magyar cégnél is fog maradni. “Az egyik nagy feladatunk az, hogy kiszűrjük a külföldi közvetítő partnereinkkel együtt az ügyeskedőket, és csak azokat hozzuk be Magyarországra, akik valóban itt akarnak dolgozni. A behozott dolgozóknál az első 1-2 hónapban így is van lemorzsolódás, de aki ezután is marad, az jellemzően ledolgozza a két évet a magyar cégnél”

– mondta el a tapasztalatait G. Nagy Balázs.


A magyar cégek munkaerőigénye egyébként annyira változatos, hogy az elmúlt időszakban Nepálból, Indiából, Hongkongból, Japánból és Dél-Koreából is hoztak be embereket.

A külföldi munkavállalók egyharmadát szívta fel a járvány óta egyre nagyobb munkaerőhiánnyal küzdő feldolgozóipar, majdnem egyötödét a kereskedelem-gépjárműjavítás, de a kereskedelem, vendéglátás, élelmiszeripar, mezőgazdaság és az építőipar is súlyos gondokkal küzd az emberhiány miatt. A nagyobb képzettséget igénylő munkák közül szükség lenne persze orvosokra, informatikusokra és buszvezetőkre is.

(via, portfolio.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top