Politika

Megdöbbentő indokkal magyarázta meg Semjén Zsolt, hogy miért sanyargatják a pedagógusokat

nyugatifeny.hu

Ezt nem láttuk jönni.

Pintér Sándor, az oktatásért is felelős belügyminiszter a garancia, hogy ha lesz megfelelő tárgyalópartner, akkor az ország teherbíró-képességéhez mérten az orvosok után a tanárokkal is meg tudnak majd egyezni — mondta Semjén Zsolt újságíróknak a Parlamentben kedden a Népszava szerint.

A lap megkérdezte, hogy ha valóban annyira jók a gazdasági mutatók, ahogyan azt a kormány kommunikálja, akkor miért nem tudták eddig megemelni a pedagógusbéreket.

Semjén szerint ugyan most jó a GDP, de

az EU “elhibázott energiapolitikája miatt”

az energiaárak az égben vannak, és nagy a gazdasági bizonytalanság, amire az országnak gazdaságilag fel kell készülnie.

“Ebből kifolyólag a rendelkezésre álló pénzeszközöknek van egy prioritása és van egy végessége. Ennek az egésznek a fényében kell nézni a tanárok szempontjait, amit Magyarország kormánya – ahogy Hoffmann Rózsa idején is – figyelembe vesz és a jövőben is figyelembe fog venni”


— fogalmazott Semjén Zsolt.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top