Politika

Dr. Molnár Csaba: Orbán háromszoros kudarca az uniós olajembargó

nyugatifeny.hu

Ami Orbánnak “siker”, az valójában csúfos kudarc.

Az Európai Unió végül elfogadta az Oroszországgal szembeni olajembargóval kapcsolatos javaslatot, amiről kedden született döntés. Mint ismert, egyedül a magyar miniszterelnök emelt kifogásokat a szankciós javaslatokkal kapcsolatban.

Nemzetközi szinten Orbán követeléseit zsarolásnak tekintették, illetve Manfred Weber, az Európai Néppárt vezetője is többször fogalmazott meg kemény kritikát a magyar miniszterelnök “erkölcstelen álláspontjával” kapcsolatban.


Dr. Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció alelnöke és EP-képviselője, közösségi oldalán reagált Orbán Viktor EU-s “sikereire”, amivel kapcsolatban a politikus világossá tette: valójában mindez egy sorozatos kudarc. A politikus felsorolja, hogy pontosan mik is voltak Orbán kudarcai:

  • nem sikerült megvédenie Putyint a szankcióktól
  • nem indulnak újra az uniós pénzek Magyarországra, tehát ebben is kudarcot vallott Orbán
  • továbbá Orbánnak meg kellett szavazni a javaslatot, ám nem ez volt a célja.

Molnár Csaba bejegyzését változtatások nélkül közöljük:

“Orbán háromszoros kudarca az uniós olajembargó.

1. Az EU úgy döntött, hogy az év végégig leállítja az orosz olajimport 90%-át. Ez egy erős európai válasz Putyin háborús bűneire, a lebombázott kórházakra és óvodákra, Ukrajna megszállására. Mindezt Orbán kényszeredetten, de megszavazta. Orbán elsődleges célja, hogy megvédje Putyint a komoly szankcióktól tehát kudarcot vallott. Ez az első kudarc.

2. Orbán második célja az volt, hogy zsarolásával kikényszerítse, hogy az EU által felfüggesztett uniós támogatásokat megkapja az ország. Ez sem sikerült, a megállapodásban szó sincs arról, hogy újraindulnak az uniós pénzek Magyarországra. Ez volt Orbán második kudarca.

3. Harmadikként azt akarta elérni Orbán, hogy az olajembargó ne vonatkozzon Magyarországra. Ez sem jött be, csak részleges és átmeneti mentességet kapott néhány ország, köztük hazánk is. Ez volt a harmadik kudarc.


Orbán Viktornál régi hagyomány, hogy győzelemként próbálja eladni az európai vereségeit, most is ez történik. De attól még a valóság az, hogy háromból semmi – ennyit tudott Orbán “elérni”.

(Dr. Molnár Csaba/Facebook) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top