Politika

Most derült ki: Putyint rákkal kezelték áprilisban — A Kremlben puccsra készülnek

nyugatifeny.hu

Terveket szőnek Putyin megbuktatására.

Leginkább pletykák keringtek eddig az orosz elnök egészségügyi állapotáról, most kiderült, hogy ezeknek volt alapja: az amerikai hírszerzési jelentések szerint ugyanis Putyin előrehaladott rákja miatt kapott kezelést áprilisban. Márciusban pedig állítólag merényletet kíséreltek meg ellene — írja az Euronews.

Vlagyimir Putyin egészségi állapota élénk vita tárgya a Biden-kormányzaton belül, miután a hírszerző közösség május végére elkészítette negyedik átfogó értékelését. A titkos jelentés szerint Putyin újra felgyógyult, miután áprilisban előrehaladott rákos megbetegedéssel kezelték – tájékoztatta a Newsweek-et három amerikai hírszerzési vezető, akik olvasták a jelentéseket.


A jelentés megerősíti azt is, hogy márciusban merényletet kíséreltek meg Putyin ellen – állítják a tisztviselők.

A lap hírszerző forrásai attól tartanak, hogy Putyin egyre paranoiásabb hatalma megtartását illetően, ami miatt nehézkes és kiszámíthatatlanná válik az ukrajnai háborúja. Ez ugyanakkor a nukleáris háború valószínűségét is csökkenti – állítják.

A Newsweek által megkérdezett mindhárom hírszerzési vezető arra figyelmeztet, hogy az orosz elnök elszigeteltsége megnehezíti az amerikai hírszerzés számára helyzetének és egészségi állapotának pontos felmérését. Egyikük szerint már nem tekinthető abszolútnak Putyin hatalma, “a Kremlben soha nem volt még ilyen intenzív a mozgás az uralkodása alatt,

mindenki érzi, hogy közeleg a vég”.

Az amerikai hírszerzés felfigyelt arra, hogy Putyin az elhíresült hosszú asztal végébe ültette le külföldi vendégeit, ami szerintük paranoiájának és fizikai félelmének jele volt, és nem fogott kezet vagy nem ölelte meg Macron francia elnököt.

Emlékezetes volt az amerikai hírszerzők számára az az április 21-i felvétel is, amely Putyin Szergej Sojgu védelmi miniszterrel tartott találkozóján készült. Sokan Sojgura figyeltek, aki előtte sokáig távol volt a nyilvánosságtól, de Putyin volt az, akin látszott rozzant egészségi állapota, a székében görnyedve ült, jobb kezével pedig az asztalt szorította. Sokan arra a következtetésre jutottak, hogy Putyin Parkinson-kóros.


Napokkal a május 9-i “győzelmi napi” beszéd után az ukrán hírszerzés vezetője, Kijrilo Budanov vezérőrnagy a Sky Newsnak elmondta, hogy Putyin “nagyon rossz pszichológiai és fizikai állapotban van, és nagyon beteg”, és arról is beszélt, hogy

a Kremlben terveket szőnek az orosz vezető megbuktatására.

Ekkor erősítették meg azt a hírt, hogy a Kreml biztonsági emberei egy Putyin elleni merényletet megcélzó összeesküvést lepleztek le márciusban.

(via, euronews.com) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top